Dárdai Pál elárulta menesztése hátterét és jövőbeli terveit

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2022.09.13 | Sport | Olvasási idő: 3 perc
Dárdai Pál elárulta menesztése hátterét és jövőbeli terveit

Dárdai Pál nem érez hiányt amiatt, hogy múlt héten szerződést bontott vele a Hertha BSC labdarúgóklub, amelynél játékosként, majd edzőként összesen huszonöt évet töltött.

Dárdai az ötödik Sport és Innováció Konferencia, valamint a 2013-ban elhunyt Németh Ferenc sportfotós képeiből készített kiállítás apropóján rendezett hétfői sajtótájékoztatón újságírók kérdésére elmondta, játékosként, a felnőtt csapat edzőjeként, valamint korosztályos együttesek szakmai vezetőjeként ez az időszak az életében egy „adok-kapok kapcsolat” volt.

„Sikeres időszakban futballoztam a Herthában, edzőként rengeteg pénzt kerestem a klubnak, és mint utánpótlásedző, az akadémiát pár emberrel a semmiből emeltük a legjobbá”

– fogalmazott Dárdai. “Amikor azt mondják, hogy kaptam egy komoly végkielégítést, egy jackpotot, akkor én ezeken szoktam elgondolkodni. Mindenesetre nem érzek hiányt a sztoriban, előbb utóbb mindennek vége van, ezt tudja mindenki. Az utánpótlásban már nagyon régóta nem igazán dolgoztam, mindössze fél évet, közben meg elment hat-hét év, hogy nem voltam benne. Így döntött Fredi Bobic sportigazgató, amit teljesen elfogadtunk, a család és én is” – tette hozzá. Ettől függetlenül persze szurkol Márton és Bence fiának, akik a Hertha játékosai, és jár a MOL Fehérvár mérkőzéseire, ahol legidősebb gyermeke, Pál szerepel. Elmondása szerint nincs benne törés.

„Sok ember, akikkel együtt dolgoztam, már nincs ott, nekem is valamilyen szinten idegen környezet lett volna” – nyilatkozta. Dárdai elárulta, Bundesliga-klubtól még nem keresték, ellenben külföldi együttesek már érdeklődtek nála.

„Ezek az ajánlatok mindig jönnek-mennek. Egyelőre még nem érzem magamban azt a motivációt, hogy holnap edző akarok lenni. Ezt csak az tudná megváltoztatni, ha jönne egy olyan telefonhívás, ami kicsit megmozgatja az embert, amire azt mondja, hogy van benne egy kis érzelem. Ez lehet akár a Siófok, mert nagyon szeretek Zamárdiban lenni, vagy bármilyen más kis és nagy csapat, csak én érezzem azt, hogy igen, ezt akarom és meg tudom csinálni. Viszont csak pénzért nem megyek sehova” – fejtette ki.

Dárdai elmondta, gyakran jár a MOL Fehérvár és amennyiben ideje engedi, akkor a dunaszerdahelyi DAC mérkőzéseire, de nem azért, hogy edzőként kispadot kapjon, hanem mert szereti a sportágat, és mindkét klubot a családias közeg jellemzi, amelyben kifejezetten jól érzi magát.

Dárdai előbb játékosként volt a berlini klub alkalmazottja, 1997 és 2011 között 286 Bundesliga-mérkőzésen lépett pályára, ami klubcsúcsnak számít. Visszavonulását követően a Hertha utánpótlásában dolgozott, majd két ciklusban (2015 és 2019 között, illetve 2021 januárjától novemberig) a felnőtt csapat vezetőedzője volt. Utóbbi esetben csak leváltották, munkaviszonya azonban a múlt hétig megmaradt. Sajtóértesülések szerint hétszámjegyű végkielégítést kapott, amit Bobic spekulációnak nevezett.
(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!