Nadal 1 millió dolláros Richard Mille órája már két Grand Slamen is szerencsét hozott

Szász Nóri Szász Nóri | 2022.02.10 | Férfi karóra | Olvasási idő: 3 perc
Nadal 1 millió dolláros Richard Mille órája már két Grand Slamen is szerencsét hozott

Mint tudjuk, a 35 éves spanyol teniszező, Rafael Nadal az Australian Open döntőjében az orosz Danyiil Medvegyev felett aratott győzelmet, ezzel pedig sporttörténelmet írva maga mögé utasította Roger Federert és Novak Djokovicot, akikkel korábban a férfi tenisz éllovasaiként fej-fej mellett 20-20 Grand Slamet tettek eddig zsebre.

Nadal, ahogy mindig, ezúttal is egy Richard Mille órában játszotta végig a meccset – mind az öt és fél órát -, majd a győztesnek járó trófeát is ebben vette át – akárcsak a 2020-as Roland Garroson is.

Egész konkrétan a sportolóról elnevezett, Richard Mille RM 27-04 Tourbillon Rafael Nadal modellről van szó, amit már messziről – akár a lelátóról – fel lehet ismerni a kék szíjáról és a narancssárga koronájáról.

A zafír elő- és hátlap feltárja az óra belsejében ketyegő, acélkábelek által összetartott szerkezetet, amelynek célja, hogy a teniszhúrokra emlékeztessenek. Az órát a TitaCarb nevű anyagból építették, hogy minél könnyebb legyen, így még a nagy rohangálás közben sem terheli Rafa csuklóját a több órás meccseken.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rafa Nadal (@rafaelnadal) által megosztott bejegyzés

A tok Richard Mille exkluzív, „TitaCarb” néven ismert, nagy teljesítményű poliamid anyagból készült, amelyet 38,5 százalék szénszállal erősítettek meg az extra keménység érdekében. Ez a keménység a súlyban nem mutatkozik meg, az óra mondhatni pehelykönnyű, mindössze 30 grammot nyom a mérlegen.

A sportos esztétikát pedig természetesen Nadal és kedvenc sportága ihlette. Azért, hogy az ütő húrozását idézze az óra, egy speciális gossamer acél kábelt szőttek össze, ezzel a hálós szerkezetet létrehozva, amire aztán ráerősítették a szkeletonizált szerkezetet (19 kő és 38 órás járástartalékkal). A „húrok” állítólag csökkentik a súrlódást és a mérkőzés során előforduló ütéseket. Valójában a felfüggesztett tourbillon kaliber több mint 12 000 g gyorsulásnak is ellenáll. Ez egy új rekord a márkánál, és éppen elég ahhoz, hogy megállja a helyét a villámkezű spanyol csuklóján.

Az RM 27-04 kizárólag a Richard Mille butikokban megvásárolható világszerte 1 millió dolláros áron. Egyébként mindössze 50 darab készült belőle, és nem lehet tudni, mennyi van még meg ezekből.

(Kiemelt kép: Andy Astfalck / Orange Pictures / DPPI / Richard Mille)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!