Mit érdemes tudni a kínai tea kultúrájáról?

Fazekas Fanni Fazekas Fanni | 2015.07.22 | Életmód | Olvasási idő: 8 perc
Mit érdemes tudni a kínai tea kultúrájáról?

Úgy gondolom, hogy senkit nem lepek meg azzal a ténnyel, hogy a földünkön a legtöbb ember kínai, körülbelül összesen 1,4 milliárd fő. Ezáltal még akkor is, ha mi egy másik kontinensen élünk, illik tisztában lenni ennek a kultúrának a szokásaival, tradícióival. A kínai kultúrában a teázás egy meghatározó elem, bár ez a mi kultúrkörünktől igen távol áll, egy pár érdekességet és szokást érdemes megjegyezni. Ha egy kínai üzleti partnerünk van, ezt a tudásunkat akkor is meg tudjuk csillogtatni. Amennyiben egy kínaival szeretnénk üzletet kötni először is tisztába kell lennünk a kínaiak természetével. A legfontosabb a kínaiak esetében, hogy elnyerjük a bizalmukat, ehhez pedig szorosan hozzá tartozik, hogy ismerjük a szokásaikat. Általánosságban elmondható, hogy egy kínai soha nem fogja nyíltan kifejezni valamiről való nem tetszését, a kifejezetten udvarias viselkedés az elvárás, a megemelt hang használata visszatetszést szül. Most pedig térjünk rá a teázásra, ami egy igazán kínai szokásnak számít.

Honnan származik a tea és az elnevezése?

tea

A tea termesztéséhez különleges körülmények szükségesek

A mai modern értelemben vett és kiejtett tea szavunk a 17. századig nyúlik vissza Angliába, ami feltehetőleg a kínai min dialektus „te” szavát vette alapul és kölcsönözte saját nyelvébe.

Magassága elérheti a 15 métert is akár, életkora az 1500-2000 évet is. Termesztéséhez különleges körülmények szükségesek, mint például 1000 méter fölötti, de 4000 méter alatti tengerszint feletti magasság, igényli a sok napsütötte órák számát, a sok csapadékot, és a magas páratartalmat. Így megállapítható, hogy az otthoni kis veteményes kertünkben esélyünk sincs ezt kivitelezni, ezért inkább bízzuk azokra az országokra a teatermesztést, ahol a körülmények adottak. A világon a legfőbb export országok, India, Sri Lanka, Japán, Taiwan, Zimbabwe, Kenya, Tanzánia és Indonézia és Kína. Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy Kína azért nem a legnagyobb exportőr a világon, mert az országban annyi teát fogyasztanak, hogy a belső piacon elfogy a tea nagy része.

Milyen teafajták vannak?

fekete tea

A tea típusa a fermentációs folyamatoktól függ

Fehér, zöld, sárga, wulong, vörös, fekete. Ezen hat tea fajta alapanyaga ugyanaz a fa, a tea. Típusa attól függ, hogy a fermentációs folyamatoknak mennyire vetették alá. (fermentáció=erjesztés). Így lehetséges, hogy egy fajta tealevélből, több fajta is előállítható. Az idők során rájöttek, hogy a fermentációs folyamatokat a tea levelek rázásával, füstölésével, megtörésével, tűzzel való érintkezésével fel lehet gyorsítani így hamarabb kapjuk meg a kívánt eredményt. Amennyiben ezt a fermentációs folyamatot, egyfajta skálát vesszük alapul, akkor kijelenthető, hogy a legkevesebb mesterséges hozzáadott folyamaton a zöld tea megy keresztül, utána a fehér tea, majd a sárga, utána az wulong (oolong angolosan), a vörös tea és a fekete tea. A fekete teát szokták utófermentált teának is nevezni.

Mire van szükségünk egy kínai teázásnál?

A rendszeres teafogyasztáshoz nem szükséges hagyományos kínai teáskészlet, viszont amennyiben ízlelni szeretnénk és élénkebb ízvilágot érezni érdemes megvenni a saját teás készletünket. Szerencsére már hazánkban is vannak szakboltok, ahol ezeket be tudjuk szerezni. Ami egy kezdő- és egy haladó készlet elengedhetetlen és közös eleme az a porcelán vagy agyag kanna, csésze, valamint üveg, agyag vagy porcelán kiöntő és a szűrő. Fontos a tealevél, víz (lehetőleg forrásvíz, ásványvizet magas ásványanyag tartalma miatt nem ajánlatos használni, mert elveszi a tea ízét).

A filteres teát egy igazi teázásnál gyorsan felejtsük el és egy kínainak semmiképpen ne ajánljuk fel, mivel ezt még akár sértésnek is veheti.

Milyen egészségügyi hatásai vannak a teázásnak?

A teázásnak köztudottan élénkítő hatása van, mivel magas a koffein tartalma. Továbbá egyszerre képes „hajtani és megállítani”, azaz segít a székrekedésen és a hasmenésen is, csökkenti a szomjúságot, méregtelenít, jótékony hatással van a szívre, nagyobb vagy töményebb dózisban izgató hatása van, mivel a központi idegrendszerre is hat. Sokan cukorral és citrommal fogyasztják, ami a kínai néphagyomány szerint a csökkenti a tea szervezetre gyakorolt pozitív hatásait.

Többek között nem elhanyagolható a férfiak számára a potencianövelő képessége a teának.

Hogyan hívjunk meg egy kínait teázni?

Amennyiben egy kínai barátunkat szeretnénk teázásra invitálni és semmit sem tudunk az egészről, inkább hagyjuk, hogy ő hívjon meg minket, de ha mégis szeretnénk egy picit lenyűgözni nem régen tanult tudományunkkal, akkor az alábbiakat fontos figyelembe venni. Miután beszereztük a teás készletünket azután először fel kell melegíteni az eszközeinket, majd a felmelegített kannába kell tenni a körülbelül 7-10 grammnyi tealevelet. Ezt utána forró vízzel lemossuk. Az első leöntést szokás mosóvíznek is hívni. Ezt nem isszuk meg. Ezt követően tea típustól függően leöntjük a forró vízzel a tealeveleket ismét, egy fekete tea esetében a forrásban levő víz is megfelel, míg a zöld teához körülbelül 60 fokos víz szükséges. Ezt ki kell tapasztalni, hogy mikor keseredik meg és mikor nem. Nem illik hőmérővel belenyúlkálni és nézegetni a víz hőmérsékletét, mert csak azt áruljuk el, hogy mennyire nem értünk hozzá. Ezt követően nem áztatjuk a teát, hanem forrázzuk. Ez azt jelenti, hogy 3-5 másodpercig hagyjuk rajta a vizet, majd leöntjük. Minél többet ittunk annál többet lehet rajta hagyni. Egy zöld teát 3-4 alkalommal is leönthetünk, míg egy jó 20 éves fekete teát, akár 15-20 alkalommal is.

A kínaiak és a teázás:

Kínában, napjainkban is a hétköznapi közösségi élet része a napi többszöri teázás. A teázás tradíciója nagyon kiemelkedő, egyfajta rituálé, fontos szerepet tölt be a kínai ember mindennapos életében. Az általunk megszokott tea ivási szokásoktól teljesen eltér és az angolok által kedvelt 5 órai teázástól is.

A kínai teázásnak a mi gyakorlatunkkal ellentétben az elkészítési módja teljesen különböző. Mi a kannába vagy a csészébe helyezzük a legtöbbször filteres teát, majd ráöntjük a forró vizet. Abban az esetben, ha új teát szeretnénk inni a folyamatot az elejéről kezdjük teljesen új tealevéllel vagy filterrel.

Ezzel szemben a kínaiak a teás edényük aljára tesznek a teából, ezt egy szűrővel leszorítják, majd ráöntik a forró vizet. Ezt a tealevet isszák meg, és amikor elfogy, folyamatosan felöntik. Ezáltal a teában lévő sokrétű íz- és hatóanyagok nem oldódnak ki egyszerre, hanem minden forrázás után újabb íz élményeket kapunk, valamint a többszöri leöntés követően is folyamatosan kioldódnak a teából kinyerhető hatóanyagok. Valószínűleg ebből ered ez a mondás is:

„Az első tea keserű, mint az élet, a második erős, mint a szerelem, a harmadik szelíd, mint a halál.”

Kínában a teázásnak nem csak a fent említett tradicionális szokások miatt van jelentős szerepe, hanem a különböző gyógyfüvek és gyógyteák képezik a kínai orvostudomány alapját is. Remélem a cikk olvasását követően Te is kedvet kaptál egy csésze igazi kínai tea elfogyasztásához! Jó teázást!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!