A világpremierrel egy időben magyarul is megjelent Ken Follett új regénye

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2020.09.16 | Kultúra | Olvasási idő: 4 perc
A világpremierrel egy időben magyarul is megjelent Ken Follett új regénye

A világpremierrel egy időben kedden Magyarországon is megjelent Ken Follett új regénye, az Egy új korszak hajnala, amely a több mint három évtizede megírt világsiker, A katedrális előzménytörténete.

„Follett A katedrálist folytató két regényt, a 2007-ben megjelent Az idők végezetéig, valamint a három éve kiadott A tűzoszlop című kötetet is azért írta meg, amiért most az előzményt: izgatta a szélesebb kontextus, hogy honnan jön a történet és hová fut ki” – mondta Rózsa Judit, a kötet szerkesztője, a Follett-regényeket Magyarországon megjelentető Gabo kiadó munkatársa.

A világhírű walesi író új regénye a korai középkorban, 1000 körül játszódik Angliában, ahol Kingsbridge, amely később várossá, egyházmegyei székhellyé válik, még csak egy kis falu.

„Az emberiség ezen időszakából lényegesen kevesebb írásbeli emlék maradt fenn, mint a későbbi korokról, de van néhány tárgy, amely sokat elmond. A végzettségét tekintve történész Follett nagy háttérmunkával, komoly apparátus bevonásával írja regényeit, ezúttal forrásként szolgált a híres bayeux-i falikárpit is. A hatalmas hímzés nemcsak Anglia 1066-os, normannok általi elfoglalását meséli el képregényszerűen, de rengeteget elárul arról, hogyan éltek akkor az emberek. Follett különböző skanzenekben az egykori házak felépítését tanulmányozta, az oslói Viking Múzeumban pedig a hajómaradványokat” – fejtette ki a szerkesztő.

Akárcsak más regényei esetében, Follett ezúttal is az emberi intrikára, a hűségre, a szerelemre, az árulásra fűzi fel a cselekményt. Britannia a Római Birodalom bukását követő évszázadokban hanyatlik, a nagybirtokosok – akárcsak a regény egyik női főszereplője, Ragna – uralkodnak saját területükön, 1000 körülre azonban a király megpróbál érvényt szerezni a jognak és a törvényességnek.

Az Egy új korszak hajnala több mint húsz országban, köztük Magyarországon is megjelent szeptember 15-én, a több mint nyolcszáz oldalas magyar fordítást Bihari György és Sóvágó Katalin készítette.

Ken Follett, aki az elmúlt másfél évtizedben A katedrális-trilógia mellett egy másik trilógiát, a 20. század történetét öt család sorsán át feldolgozó Évszázadot is megírta, már dolgozik új könyvén, ennek témája egyelőre nem publikus. Az író 2004-ben megjelent regénye, Az ördög műve középpontjában egy vírus és az ellene kifejlesztett szer áll, bár teljesen más kontextusban, mint napjainkban a valóságban.

„Follett általában nem érint regényeiben aktuális kérdéseket, de azért az Évszázad-trilógia utolsó kötetében a 21. század elejének néhány történése is felbukkan” – tette hozzá Rózsa Judit.

A 71 éves Ken Follett a legnépszerűbb írók egyike, művei világszerte több mint 160 millió példányban keltek el. Többször járt Magyarországon, például 2009-ben, amikor ellátogatott Fótra, A katedrálisból készült tévésorozat forgatására.
(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!