Ez lehet a kiskapu a London Maraton megrendezésére

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2020.04.26 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Ez lehet a kiskapu a London Maraton megrendezésére

Hugh Brasher versenyigazgató szerint az is elképzelhető, hogy csak a legjobb futók indulhatnak majd el az idei London Maratonon.

Brasher úgy fogalmazott, ez az egyik lehetséges forgatókönyv az állandóan változó, nagyjából tíz verzió közül. A viadalt vasárnap rendezték volna, de a koronavírus-járvány miatt október 4-re halasztották.

Tavaly közel 43 ezer futó vett részt rajta, idén pedig a világcsúcstartó kenyai Eliud Kipchoge és az etióp Kenenisa Bekele párharcával harangozták be az eseményt a szervezők.

„Reméljük, hogy októberben is eljönnek, de jelenleg nem tudjuk, mi fog történni” – idézte a BBC Brashert. „A versenyt teljességében kell néznünk, a 750 ezer várható nézővel, az orvosi ellátással, a jótékonysági eseményekkel.”

A Tokió Maratont márciusban szinte üres utcákon rendezték csak a top futók részvételével. A London Maratont a Boston, Berlin, Chicago és New York Maraton mellett ugyancsak a világ hat nagy, 42,195 kilométeres versenye között tartják számon. Brasher azt mondta, kapcsolatban vannak a többi kiemelt viadal versenyigazgatójával, és néhány radikális ötlet is felmerült, de ezekről nem árult el részleteket.

(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!