Az 5 legjobban várt decemberi filmpremier

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2019.12.02 | Film | Olvasási idő: 4 perc
Az 5 legjobban várt decemberi filmpremier

Az idei év számos nagy durranást és régóta várt premiert hozott a nagyközönség számára, de a kilencedik Tarantino-film, Scorsese szerelemprojektje és a Joker elsöprő sikere után decemberben sem kell majd mozirajongóként unatkoznod.

Élősködők – 2019.12.05.

Két óra Dél-Korea legelőkelőbb és leghitványabb negyedei között ingázva, amit a gyomrunk is megérez. Bong Joon-ho az első dél-koreai rendező, aki elnyerte az egyik legrangosabb filmes elismerést, a Palme d’Or-t a francia Riviérán. Tízévnyi nemzetközi kitérő után pedig visszatért hazájába, hogy ismét kompromisszummentesen dolgozhasson. Ennek eredménye ez a tőle megszokott hangvételű, semmihez sem hasonlítható éjsötét vígjáték, az Élősködők.

A film antihőse Ki-taek, akinek családja igazi semmirekellőkből áll. Ők mindig a könnyebbik utat választják – bármit megtesznek, csak dolgozni ne kelljen. Irigykedve nézik a Park család fényűző életmódját, és ördögi tervet eszelnek ki, hogy a közelükbe férkőzzenek. Azonban természetesen semmi sem a családfő tervei szerint alakul.

Ez is érdekelhet: Ha csak egy dél-koreai filmet nézel meg idén, ez legyen az!

Seveled – 2019.12.05.

Elsőre jó ötletnek látszott. Gergő (Mészáros Béla), a csajozógép filmkritikus szeretne beteg édesanyja (Básti Juli) kedvében járni, és a jó ügy érdekében hazudik egy nagyot. Csak egyetlen egyet: beviszi hozzá a kórházba a szomszédját (Tenki Réka), a nagyszájú ex-sztriptíztáncosnőt, akinek van egy nagy előnye: öt hónapos terhes. Az unokamániás anyuka boldogan látja, hogy a fia révbe ért, elbúcsúzik mindenkitől – és meggyógyul.

Ettől kezdve Gergő és Saci kénytelen újabb és újabb hazugságokkal tartani a frontot. Bár alig bírják egymást elviselni, ha jön a „nagyi”, úgy tesznek, mintha boldog, fiatal pár volnának. Az átverések persze sosem tökéletesek, és a bonyodalom Saci pocakjával együtt terebélyesedik: pedig előbb-utóbb meg kell születnie a megoldásnak.

A Poligamy és a Coming Out rendezője, Orosz Dénes a legjobb magyar színészek több generációját hívta meg új, korunk párkapcsolati bajait, örömeit és botrányait feltérképező, önfeledt romantikus vígjátékába.

Star Wars – Skylwalker kora – 2019.12.19.

A Rian Johnson által (aki a Tőrbe ejtve filmmel tér vissza idén a mozikba) rendezett Star Wars: Az utolsó Jedik csúfos bukás lett a Disney-nek, így most J.J. Abrahams áll másodjára rajtvonalhoz, hogy a kilencedik rész előrébb vigye a történetet és helyreállítsa a franchise renoméját a rajongók szemében. Több ezer nemzedék él tovább benned. A trilógia, egyben a Skywalker saga befejező része 2019 karácsonyán a mozikban!

A két pápa – 2019.12.20.

A Vatikán falai között a konzervatív Benedek pápának (Anthony Hopkins ) és a leendő egyházfőnek, a liberális szemléletű Ferenc pápának (Jonathan Pryce) egyezségre kell jutnia azzal kapcsolatban, hogy mely irányba vezessék tovább a katolikus egyházat. A filmet 12-es korhatárbesorolással december 12-től egy rövid ideig a magyar mozikban is bemutatják!

Kisasszonyok – 2019.12.26.

1994-ben már készült egy filmes feldolgozás a Lousia May Alcott regényéből, akkor Winona Ryder, Kristen Dunst, Claire Danes és Trini Alvadaro alakították a négy March lányt, akiknek apja a polgárháborúban szolgál, egyedül hagyva otthon a nőket. A cseppet sem átlagos lányoknak a férjvadászat jelenti a kiutat nem túl rózsás anyagi körülményeik közül, ám a házasság számukra csakis a szerelemről szólhat, miközben az önmegvalósításról sem akarnak lemondani. A kétszeres Oscar-jelölt Greta Gerwig a Lady Bird után ismét egy női coming-of-age filmet rendezett, a Kisasszonyok 2019-es változatában pedig igazi sztárok dolgoznak a keze alá: Emma Watson, Meryl Streep, Saoirse Ronan, Laura Dern, Florence Pough és Bob Odenkirk sziporkázik a főbb szerepekben. Az anno Christian Bale által alakított Laurie szerepében a Szóltítsd a nevedennel berobbantTimothée Chalametet láthatjuk majd.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!
Címkék: