WTCR - Michelisz összetettben második, elárhető távolságban a dobogó legfelső foka

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2019.08.30 | Sebesség | Olvasási idő: 3 perc
WTCR - Michelisz összetettben második, elárhető távolságban a dobogó legfelső foka

Az összetett pontverseny második helyén álló Michelisz Norbert kifejezetten jónak tartja a távol-keleti versenyek előtti helyzetét – többek között erről is mesélt a pilóta a csütörtöki, félévértékelő sajtótájékoztatón. A 24 ponttal az összetettet vezető, argentin Esteban Guerrieri mögött álló Michelisz Norbit az egyik legnagyobb esélyesként emlegetik a bajnokságban.

„A helyzetem nagyon ígéretes, ám törékeny. Gyorsan megváltozhat minden, sok futam van még hátra, s márkatársaim is produkálhatnak jó hétvégéket. Eddig összességében több szempontból is jól alakultak a dolgok, de ami igazán lényeges, hogy belátható közelségben van az összetett sorrendet vezető pilóta. Egyértelmű cél, hogy az utolsó futam előtt olyan helyzetben legyek, amelyből harcolhatok a bajnoki címért” – foglalta össze az OMV által támogatott versenyző.

Főleg a szezon első két hétvégéje jobban is sikerülhetett volna, ám ebben érdemi része volt külső körülményeknek is. A csapat azonban felismerte a helyzet súlyát, és a szezon kezdete után is tesztelt. Találtak több olyan megoldást és beállítást, amelyek segítségével a WTCR esélykiegyenlítő rendszerének (BOP – Balance of Performance) kedvezőtlen hatásait sikerült jelentősen ellensúlyozni. Az viszont szakmailag nem feltétlenül előremutató, ha vannak olyan BOP döntések, amelyek miatt egyes résztvevők a helyzetüket kontraproduktívnak ítélhetik.

A hátralévő ázsiai hétvégék nem lesznek könnyűek a pilóta számára. Az autó szempontjából a ningbói helyszín fekszik a Hyundainak a legjobban; Makao, Suzuka és Malajzia ebből a szempontból kedvezőtlenebbnek ígérkezik. Az utóbbi pályák múltja és kialakítása viszont inspirálják Michelisz Norbertet.

„Mindig is azért küzdöttem, hogy a mostanihoz hasonló helyzetben legyek. A versenyekhez való hozzáállásomon és a stratégián éppen ezért nem változtatok, hiszen ez eddig kifizetődött. Nagy hibának érezném, ha most módosítanék bármin is. Úgy vélem, az utolsó versenyhétvége előtt, az akkori lehetőségeket szem előtt tartva lehet átgondolni, hogy van-e értelme változtatni a korábbiakon” – jegyezte meg a pilóta a versenyszezon idusán.

[box] Egynapos vezetéstechnikai tréning Magyarország legjobb túraautó-versenyzőivel

Szép eredményeket hozott az OMV nyári MaxxMotion nyereményjátéka, amellyel a vállalat többek között a tudatos autóhasználatot is szeretné ösztönözni. Az előző éves kampányhoz képest közel megduplázódott a résztvevők száma augusztus végéig, és még további két hét hátravan a lezárásáig. A kampányban a márka nagykövete, a BRC Hyundai N Squadra Corse csapat pilótája, Michelisz Norbert is szerepet vállal: a nyereményjáték heti díja egy-egy vezetéstechnikai képzés vele és Wéber Gáborral. A vállalat célja, hogy a tréningekkel hozzájáruljon a közúti biztonság javításához, és edukálja a közúti forgalom szereplőit.[/box]

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!