Az autós paradicsom létezik, egy brit kertben van

Van egy fesztivál az autómániásoknak. Egy fesztivál, valahol egy kert végében. Itt 50 éves pályafutása tiszteletére szobrot állítanak Bernie Ecclestone-nak, a 70. születésnapját ünnepli a Ferrari és egy 90 éves Bugatti áll a rajthoz. Ezek alapján sejthető, hogy ez egy nagy kert és egy őrült nagy fesztivál. Ez a benzinvérűek paradicsoma: Goodwood.

A sorozatot 1993-ban hívta életre Lord March, aki szerette volna az autóversenyzést visszavinni Goodwoodba. Arra nem kapott engedélyt, hogy a rendezvényt a Goodwood Circuit versenypályán tartsa meg, ekkor határozott úgy, hogy a helyszín a saját birtoka lesz, így született meg a Goodwood Festival of Speed. Az első alkalommal már az egy napos eseményre is 25.000 ember látogatott ki, az azóta öt naposra nyújtott programra már csak elővételben lehet jegyet venni, a látogatók számát pedig 150.000 főre korlátozták.

Az esemény központi motívuma általában egy résztvevő márka iránti tiszteletet jelképez, azonban az idei évben egy legendás személy került a középpontba. A „The Five Stages of Ecclestone” című szobor a Forma-1 ikonikus alakjának 50 éves pályafutását szimbolizálta 5 F1-es autó formájában.

Goodwood Festival of Speed

Kép: Goodwood Festival of Speed

Az AMG a helyszínen ünnepelte az 50., a Ferrari pedig a 70. születésnapját, melynek alkalmából mindkét gyártó felvonultatta történelmének jelentősebb modelljeit a kiállító téren, valamint a Festival of Speed legrangosabb programpontjának számító hegyi felfutó (hill climb) versenyszámban is.

Goodwood Festival of Speed - férfimagazin

Kép: Goodwood Festival of Speed

Itt a 90 éves klasszikusoktól a modern szupersportkocsikon át a Forma 1-es versenyautókig mindenki tiszteletét teszi:

Az 1,16 mérföldes szakaszról Juan Pablo Montoya, volt Forma-1-es pilóta így nyilatkozott:

„A Goodwood Festival of Speed Hillclimb volt a legkeskenyebb, leghuplisabb, legkevésbé tapadó pálya, ahol valaha vezettem. De imádtam.”

„A motorsport veszélyes”, benne van a pakliban, hogy időnként féltett klasszikusok is áldozatául esnek a szakasznak:

Az összesen 180 különleges autó és 60 kétkerekű a felfutón kívül rally szakaszon, drift pályán, off-road arénában, motokrossz, triál és BMX pályákon volt látható 5 napon keresztül. Külön paddockban kaptak helyet a kiállított Forma-1-es autók és külön a szupersportkocsik, valamint a Style et Luxe részen a lélegzetelállító stílus képviselői.

Goodwood Festival of Speed - férfi - férfimagazin

Kép: Goodwood Festival of Speed

Festival of speed - Goodwood

Kép: Goodwood Festival of Speed

Itt mutatkozott be először a közönség előtt a Porsche 911 GT2 RS, a Jaguar XE SV Project 8, a Range Rover Velar, McLaren 570S Spider és a Rolls-Royce Dawn Black Badge is.

Goodwood Festival of Speed - sebesség - férfimagazin

Kép: Goodwood Festival of Speed

Annyi minden történik itt néhány nap alatt, hogy azt néhány sornyi szövegben, képben és videóban átadni lehetetlen. Ezt látni, hallani, minden érzékszervünkkel érezni kell… De amíg ki nem hirdetik a 2018-as esemény időpontját és meg nem nyitják az elővételt, az összefoglalókon ámulva újra és újra kijelenthetjük:

Ha létezik autós paradicsom, akkor az a Földön van és Londontól kissé délnyugatra, egy brit nemes birtokán kell keresni.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!