Miután apa lettem, az életem fenekestül felfordult: a szokásaim megváltoztak, az értékrendem átalakult, az időbeosztásomat nem én, hanem a feleségem, a baba vagy a főnököm rakta össze. Nem olyan rég megkérdezte egy korombeli, párkapcsolatban élő ismerősöm, aki bevallottan nem tervezi a családalapítást, hogy ez az egész tulajdonképpen miért is jó, miért éri meg?

Nem lehet elítélni sem a kérdést, sem pedig önzőséggel vádolni azt, aki a családalapítás helyett világot látna, szabadon rendelkezne az idejéről vagy éppen a családi költségvetés egyes tételeiről. Biztos vagyok benne, hogy nem feltétlenül kell gyereket vállani, nem való mindenkinek és nem is szabad társadalmi elvárásként mindezt kötelezőnek tekinteni.

Azt viszont őszintén merem a világba kiabálni, hogy életem legboldogabb pillanata volt, amikor először a kezemben tartottam Benit, ugyanakkor elkezdődött valami, amihez valóban hatalmas kitartás kell és nem kevés áldozat.

Már nem csak én vagyok (bár ez már a házasságnál megváltozott), de nem is csak a feleségemmel vagyunk, mint két felnőtt, aki bármit megtehet, akkor és azt csinálhat, amit akar. Már nem mehetünk el akkor szórakozni, amikor kedvünk szottyan, nincsenek spontán utazgatások, kiruccanások nincs esti filmezés vagy sorozatmaraton, nincs heti 4-5 edzés amikor jónak látjuk, nincs ereszd el a hajam másnapossággal fűszerezve. Mert van valaki, aki függ tőlünk, aki ránk van utalva, aki nemrég jött a világra. Folyamatos jelenlétet, törődést, odafigyelést igényel – olykor követel magának -, meg kell neki mutatni mindent, tanítani kell és óvni.

Az igazi erő a számodra fontos emberek iránt tanúsított törődésben nyilvánul meg, és ebbe Te is beletartozol.

Szeretném azt hinni, hogy apaként simán vettem az akadályt, de sokként érhet bárkit, hogy reggel elmegy dolgozni, utána hazaér, anya átpasszolja a gyereket, játék, pelenkázás, esti fürdetés, altatás és éjszakázás, ameddig a kisded el nem sajátítja az egész-éjszaka-átalvás képességet. Önmagában egyik tevékenység sem megterhelő, de együtt kimerítő. Mentálisan és fizikálisan egyaránt. Az idővel természetesen minden javul, változik, átalakul, de többé már nem lesz olyan, mint régen. Akkor mégis miért csináljuk? A fajfenntartásért, egy belső parancs, ösztön miatt vagy a társadalmi elvárások hatására? Miért akarunk családot alapítani, ha úgy tűnhet, hogy egy szívás-lavina is elindul vele?

Azért, mert olyan dolgot kapunk cserébe, amit nem lehet megvásárolni, sem elutazni nem tudunk érte, és nem lehet ajándékba sem kapni. Egy csodával kezdődik, amikor egy pár a semmiből új életet teremt, létrehoz valami fantasztikusat. Egy lenyomatot kettejük szerelméből, aki azután összeköti őket, míg világ a világ és a legfontosabb lesz számukra. Nem kell ahhoz egy apának hívőnek lennie, hogy csodaként tekintsen a fiára – én sem vagyok ezzel másképp.

30 után már a legtöbb férfi fejében megfogalmazódik a kérdés, hogy milyen nyomot hagy maga után a világban, apaként pedig az is, hogy melyek azok az értékek, amelyeket gyermekeinek biztosan át akar adni.

A fiam születése felelősséget adott nekem és egy feladatot, amelyben helyt akarok állni és jól akarom csinálni. Gondoskodni akarok róla, megmutatni neki mindent, amit csak tudok, át akarom neki adni mindazt, amit jónak tartok magamban, óvni, de ugyanakkor hagyni, hogy ő is felfedezhesse a világot a maga módján – én pedig ott akarok lenni neki sokáig.

Feltétel nélkül szeretem, akkor is, ha megharap, akkor is, ha lepisil, akkor is, ha lever valamit és akkor is, ha leönt egy tál levessel. Ha rám mosolyog elolvadok, kenyérre ken és azt csinál velem, amit akar. Jót akarok neki, akkor is, ha szigorú vagyok és ezt ő is tudja, épp azért feszegeti a határait. Rászólok, ha olyat tesz, amit nem szabad, pláne ha szándékosan csinálja és tudja, hogy nem lehet és bátorítom minden kezdeményezésében amitől fejlődhet bármilyen formában. Az ő sikere az én sikerem is. Amikor nevetve tapsol, hogy bedobta a labdát a vödörbe vagy sikerült egyedül felvenni a cipőjét őszintén örülök vele együtt, mert az ő örömét én is megélem.

A számos extra feladat, időnként áldozat, a családról való gondoskodás mindezzel együtt megerősít – apaként, férfiként és családfőként is.

Egy kisgyerek szeretete a szülei iránt tiszta, nincs mögötte színlelés, vagy indok. Az, hogy ezzel mihez kezdünk, hogyan bánunk vele, rajtunk múlik. Persze, ahogy idősödik, kezd kialakulni a személyisége, leszakad a szüleiről, egyre kevésbé fog függni tőlük, de az a fajta szeretet, amely a gondoskodásra épült, nem fog elmúlni! Ez a legfőbb ok, amiért megéri. Mindenki szeretne szeretve lenni, nyomot hagyni maga után a világban. Felnőttként a szeretet több formáját is megtapasztalhatjuk, de ezt az ártatlan formáját csak a gyermekeinktől kaphatjuk meg.

A Dove Men+Care az erő új fogalmát ünnepli, a törődéssel a középpontban. A Dove Men+Care hiszi, hogy gondoskodás teszi erőssé a férfit.