Zelenszkij szerint egyféleképpen kerülhető el a III. világháború

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.09.19 | Világ | Olvasási idő: 4 perc
Zelenszkij szerint egyféleképpen kerülhető el a III. világháború

Kijev szörnyű áron ugyan, de megállította az orosz előrenyomulást, ám ha Ukrajna végül elveszíti a háborút, Vlagyimir Putyin orosz elnök biztosan nem éri be az ukrán területek elfoglalásával, ez pedig harmadik világháborúhoz vezethet, amelynek elkerüléséhez rengeteg pénzre van szükség – mondta a CBS amerikai televíziónak nyilatkozva Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

A 60 minutes című műsor múlt csütörtökön rögzített, a csatorna hírportálján hétfőn közzétett adásában Zelenszkij kijelentette: Ukrajna egy olyan atomhatalommal harcol a szabadságáért, amely „a világ elpusztításával fenyeget”, az ellene indított háborúban ezért Kijev „az egész világ értékeit védi”.

Az ukrán elnök elmondta, nem tud arra a kérdésre válaszolni, hogy háborús erőfeszítéseihez Ukrajnának szüksége van-e további, az Egyesült Államok által számára eddig biztosított mintegy 70 milliárd dollár összegű katonai segélyhez mérhető támogatásra.

Ugyanakkor szerinte a világnak döntenie kell arról, hogy meg kívánja-e állítani az orosz hadigépezetet és ezáltal elkerülni a harmadik világháborút.

„Úgy gondolom, hogy az Egyesült Államok nem egyedül Ukrajnát támogatja. Ha Ukrajna elbukik, Putyin biztosan tovább fog menni. Mit fog tenni az Amerikai Egyesült Államok, ha Putyin eléri a balti államokat? Amikor eléri a lengyel határt?” – fogalmazott.

A harcok állásáról szólva elmondta, jelenleg tüzérséggel, drónokkal vívott állóháború zajlik a több mint ezer kilométer hosszú front jelentős részén, miután a nyugati államoktól kapott harckocsikkal az ukrán erőknek nem sikerült áttörniük a megszállt területek védelmi vonalain, éket vágva az orosz haderő közé.

Zelenszkij szerint ennek ellenére most az ukrán erőké a kezdeményezés, miután sikeresen megállították az orosz offenzívát, és ellentámadásba lendültek.

Az előrenyomulás ugyan lassan halad, de minden nap újabb területeket szabadítanak fel – mondta. Zelenszkij kijelentette, hogy az ukrán előrenyomulás, még ha száz méterekről is van szó, nem akadhat el, e tekintetben pedig nem számol azokkal az aggodalmakkal sem, amelyek a közelgő hideg időjárás beköszöntével a frontvonalak megmerevedését prognosztizálják.

Az ukrán elnök tagadta, hogy az ő utasítására hajtottak volna végre dróncsapásokat a Kreml és más oroszországi célpontok ellen. A nukleáris háború kitörésének kockázatával kapcsolatban úgy fogalmazott, a Kreml a bizonytalanság és az instabilitás táplálása érdekében továbbra is fenyegetődzni fog atomfegyverek bevetésével, erre pedig az amerikai választások ideje lesz számára a legmegfelelőbb időpont.

Elmondása szerint noha aggasztják a közelgő amerikai választások, és a Joe Biden amerikai elnökkel folytatott tárgyalásai sem zökkenőmentesek, Ukrajna, még ha hat hónap késéssel is, de általában megkapja, amit kér. Ezen a héten például nagyobb hatótávolságú rakétákat fog kérni az amerikai elnöktől, miközben az amerikai törvényhozás egy újabb 24 milliárd dolláros, Ukrajnának szánt segélycsomagról tárgyal.

Arra kérdésre, miszerint a békéért lemondana-e Ukrajna bármely részéről, az ukrán elnök nemmel válaszolt.

(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!