Zelenszkij szerint az orosz erők visszatérhetnek a már felszabadított területekre

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2022.04.11 | Világ | Olvasási idő: 4 perc
Zelenszkij szerint az orosz erők visszatérhetnek a már felszabadított területekre

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hangsúlyozta, hogy Ukrajna előnye az Oroszországgal folytatott tárgyalásokon attól függ, hogy az ukrán erők milyen katonai sikereket érnek el a Donyec-medencében, azon belül is Mariupolban, ellenkező esetben az orosz csapatok ismét megszállhatják Ukrajna már felszabadított területeit.

Erről az államfő az AP hírügynökségnek adott vasárnapi interjújában beszélt, amelyből ukrán hírportálok idéztek. Az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol kikötővárost a „háború szívének” nevezte, és kijelentette, hogy ha a települést az ott élők feladnák, azzal jelentősen meggyengülne az ukrán fél tárgyalási pozíciója Oroszországgal szemben.

„Minél erősebb a pozíciónk Mariupolban, annál erősebb lesz a pozíciónk az ország keleti részén, a Donyec-medencei régióban, és ha erősebbek vagyunk ott, akkor közelebb kerül hozzánk a tárgyalás lehetősége, és előnyösebb helyzetben leszünk azokon Moszkvával szemben”

– fogalmazott Zelenszkij egyúttal pedig hangsúlyozta, hogy ellenkező esetben az sem biztos, hogy egyáltalán folytatódnak a béketárgyalások, mert az orosz csapatok visszatérnek a már felszabadított területekre, így Moszkva már nem lesz érdekelt a párbeszéd folytatásában. Megjegyezte, hogy a polgári lakosok ellen elkövetett atrocitások után nehéz folytatni a tárgyalásokat Oroszországgal.

„Meg kell viszont ragadnunk a lehetőséget a diplomáciai megoldásra, ha van ilyen” – emelte ki.

Az ukrán vezérkar vasárnapi helyzetjelentésében arról számolt be, hogy az orosz erők az ukrán csapatok védelmének áttörésére tesznek kísérleteket keleten, a Harkiv megyei Izjum városnál, a megyeszékhelyt, Harkivot részlegesen blokád alatt tartják, változatlanul ostromolják Mariupolt, légi csapásokat hajtanak végre és próbálják bevenni a város központját. Tüzérségi támadásokat hajtanak végre Harkiv városa és Donyec-medencei települések ellen. A déli országrészben lévő Herszon megyében az orosz erők nem hagynak fel az Olekszandrivka település bevételére tett kísérletekkel. A régió nyomdáiban röplapokat és brosúrákat, plakátokat nyomtatnak, amelyeken – Donyec-medencei szakadár területek mintájára – az úgynevezett Herszoni Népköztársaság kikiáltása melletti népszavazásra buzdítanak. Luhanszk megye megszállt területein pedig erőszakkal mozgósítják a helyi lakosokat az ukrán hadsereg ellen.

A műholdfelvételek kiértékelésével foglalkozó Maxar Technologies amerikai cég vasárnap nyilvánosságra hozta, hogy egy 12 kilométer hosszú orosz haditechnikai oszlopot észleltek, amely Harkiv megyében keleti irányba halad a Velikij Burluk folyó felé.

Közben Petro Kotyin, az állami atomipari vállalat vezetője megtekintette a csernobili atomerőműnél lévő úgynevezett vörös erdőnek azt a részét, ahol az orosz csapatok korábban lövészárkokba ásták be magukat, és megerősítette, hogy a katonáknak nagy valószínűséggel sugárbetegséggel kell szembenézniük. Kifejtette, hogy a helyszínen „abnormálisan magas szintű” háttérsugárzást mértek. Az egyik mutató, a stroncium 90 radioaktív izotóp szintje a mérési helyeken 160-szorosa a megengedett mértéknek – tette hozzá.
(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!