Ezzel a feltétellel hosszabbították meg a gabonamegállapodást

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.03.15 | Világ | Olvasási idő: 2 perc
Ezzel a feltétellel hosszabbították meg a gabonamegállapodást

Hatvan nappal meghosszabbították a gabonamegállapodást – közölte Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes kedden a TASZSZ hírügynökséggel.

Az ukrán gabona fekete-tengeri exportját és az orosz mezőgazdasági termékek kivitelét lehetővé tevő megállapodást tavaly júliusban írták alá Ukrajna, Oroszország, Törökország és az ENSZ képviselői.

Az alku hatályát novemberben 120 nappal, március 18-ig hosszabbították meg. Az új feltételek szerint Oroszország csak az előző megállapodás felét, 60 napos időtartamot hajlandó biztosítani.

Grusko szerint a felek megerősítették a megállapodás csomagjellegét. Hangsúlyozta, hogy Moszkva számára a legfontosabb az orosz termékek exportjával kapcsolatban tett ígéreteknek, kötelezettségvállalásoknak a teljes körű megvalósítása.

„Ebben az értelemben részünkről semmi sem változott, keményen fogunk dolgozni, és rá fogjuk kényszeríteni partnereinket, hogy teljesítsék vállalásaikat” – mondta a diplomata.

Kifogásolta, hogy az orosz mezőgazdasági termékek exportjára vonatkozó korlátozások feloldása nagyon lassan folyik, és hogy sok ország kikötőiben még mindig ott áll a műtrágya, amelyet Moszkva kész ingyenesen leszállítani a legszegényebb országoknak. Mint mondta, ez a szándékos akadályoztatás és a késlekedés miatt történik.
(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!