Ezért nem vesz részt Kína a svájci békekonferencián

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.06.01 | Világ | Olvasási idő: 2 perc
Ezért nem vesz részt Kína a svájci békekonferencián

Kína nem vesz részt az ukrajnai háború megállításáról szóló júniusi svájci békekonferencián, mert nem teljesül azon feltétele, hogy az eseményen mind Oroszország, mind Ukrajna részt vegyen – közölte pénteken a kínai külügyminisztérium.

Svájc mint szervező minél több résztvevőt vár a június közepi csúcstalálkozóra, amely reményei szerint megalapozza majd az ukrajnai békefolyamatot. Oroszországot azonban nem hívták meg, ezért Moszkva értelmetlennek tartja a konferenciát.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön azt javasolta, hogy Kína szervezzen olyan békekonferenciát, amelyen Oroszország és Ukrajna is részt vesz.

„A találkozó feltételei még mindig messze nem felelnek meg Kína és a nemzetközi közösség elvárásainak, ugyanis Peking mindig ragaszkodott ahhoz, hogy egy nemzetközi békekonferencián mind Oroszország, mind Ukrajna részt vegyen, minden fél az egyenlőség alapján, valamint hogy minden békejavaslatot tisztességes és egyenlőségi alapon kell megvitatni. Ellenkező esetben nehéz lesz érdemi szerepet játszani a béke helyreállításában” – mondta Mao Ning kínai külügyminisztériumi szóvivő.

Vlagyimir Putyin orosz elnök májusi kínai látogatása során úgy fogalmazott, félő, hogy Ukrajna felhasználja a svájci tárgyalásokat arra, hogy megpróbálja elérni minél több országnál Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon követelésének támogatását, hogy Oroszország vonuljon ki az összes elfoglalt területről.

Ukrajna pekingi nagykövetségének szóvivője a kínai bejelentésre így reagált: „Nagyon sajnáljuk, hogy a kínai fél nem használja ki a lehetőséget, hogy a svájci csúcstalálkozó platformján ismertesse álláspontját”.

(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!