Ezen a dokumentumon múlik a hétfői béketárgyalás

Bár Moszkva már meg is nevezte a hétfői törökországi béketárgyalás orosz delegációjának résztvevőit, az ukrán fél még kivár. Kijev nem zárkózik el a részvételtől, de egyetlen dolgot világosan leszögezett: a tárgyalóasztalhoz csak akkor ülnek le, ha előbb kézhez kapják az orosz javaslatokat. Mert addig – mint mondják – nincs miről beszélni.
Csütörtökön Moszkva hivatalosan is bejelentette: delegációt küld a június 2-i törökországi egyeztetésre. A küldöttséget ismét Vlagyimir Megyinszkij, Putyin egyik legfőbb tanácsadója vezeti, ahogy tette azt a májusi, érdemi áttörést nem hozó megbeszéléseken is. Az orosz fél tehát nem emel szintet a tárgyalásokon, ez pedig sokat elmond a hozzáállásukról is – írja a Reuters.
Kijev kivár: papír nélkül nincs alku
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter pénteken világossá tette: csak akkor döntenek a részvételről, ha Moszkva előzetesen eljuttatja a békemegállapodás tervezetét. Az ukrán álláspontot Hakan Fidan török külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón ismertette, ahol így fogalmazott:
„Ahhoz, hogy a következő egyeztetés tartalmas legyen, elengedhetetlen, hogy a résztvevő felek előre lássák a tárgyalási alapot – a küldöttség csak így tud valódi felhatalmazással tárgyalni.”
Ez egyértelmű üzenet Moszkva felé: a semmibe nem utaznak, és nem vállalnak diplomáciai színjátékot. A külügyminiszter szerint korábban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy memorandumot ígért, de ez a dokumentum azóta sem érkezett meg Kijevbe. Bár Szibiha nem mondta ki nyíltan, mi történik, ha ez így is marad, de minden jel arra utal, a részvétel így elmarad.
A hétfői találkozó sorsa tehát egyetlen lépésen múlik: Moszkva valóban komolyan gondolja-e a békét, vagy csak színpadot keres egy újabb politikai gesztushoz. Ha nem érkezik meg a várt dokumentum, Ukrajna aligha ül tárgyalóasztalhoz – a béke pedig továbbra is csak egy elodázott ígéret marad.