Egymás után távoznak a külföldi felsővezetők az orosz cégektől

külföldi vezetők távoznak orosz vállalatoktól

Azután, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, a legnagyobb orosz bank, a Sberbank vezetőségéből három külföldi is kilépett csütörtökön, és otthagyta az orosz államvasutakat a volt osztrák kancellár is.

A Sberbank felügyelőbizottságából először Esko Tapani Aho távozott, aki 1991-1995 között volt Finnország miniszterelnöke és 2016-ban csatlakozott az orosz pénzintézethez.

Őt a nap folyamán követte a brit Nadia Christina Wells és az amerikai Natalie Alexandra Braginsky-Munier is a felügyelőbizottságból.

Mindhármójuk neve mellett a Sberbank honlapján az szerepel, hogy “személyes bejelentés alapján 2022. február 22-én távoztak felügyelőbizottságból.”

Ugyancsak csütörtökön az orosz államvasutak igazgatótanácsából kilépett Christian Kern, aki 2016-2017 között osztrák kancellár volt. A Standard című lap idézte Kernt, aki azt mondta, hogy “ma reggel értesítettem az orosz államvasutakat arról, hogy azonnali hatállyal lemondok az igazgatótanácsi tagságról.”

Kern 2019 óta volt az orosz államvasutak igazgatótanácsának tagja.
(MTI)

Az első bátor orosz sportoló, aki nemet mert mondani a háborúra

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!