Az Egyesült Államok betiltja az orosz kőolaj-, földgáz- és szénimportot

kőolaj - import - szankció - Oroszország

Az Egyesült Államok betiltja az orosz kőolaj-, földgáz- és szénimportot, ezzel újabb nyomást gyakorolva Moszkvára az ukrajnai invázió megtorlásaként – jelentette be kedden, a Fehér Házban elmondott beszédében Joe Biden amerikai elnök.

“Ma bejelentem, hogy az Egyesült Államok az orosz gazdaság fő ütőerét veszi célba. Betiltjuk az orosz kőolaj, földgáz és valamennyi energiahordozó importját” – fogalmazott Biden.

“Ez azt jelenti, hogy többé nem fogadjuk az orosz kőolajat az Egyesült Államok kikötőiben”

– tette hozzá az elnök hangsúlyozva, hogy ezt a döntést Washington a szövetségeseivel szorosan egyeztetve hozta meg. “Nem járulunk hozzá Putyin háborújának támogatásához” – fogalmazott.

Biden bejelentette, hogy az újabb szankcióknak az Egyesült Államokban is meglesznek a költségei, a szabadság védelmének megvan az ára, felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a törvényhozás demokrata párti és republikánus képviselői is elfogadták az intézkedést és egyetértettek a lépésben.

Az elnök elismerte, hogy Ukrajna orosz inváziója már most is érinti az amerikai családokat, például az emelkedő üzemanyagárak miatt.

“Putyin háborúja már most is sújtja az amerikai családokat a benzinkutaknál. Amióta elkezdte felvonultatni katonai alakulatait az ukrán határon, azóta a benzin (gallononkénti) ára 75 centtel emelkedett Amerikában és most tovább fog nőni” – fogalmazott Biden, majd hozzátette, mindent el fognak követni, hogy mérsékeljék az áremelkedést.

Az Oroszországból származó kőolaj az Egyesült Államok importjának viszonylag kis százalékát teszi ki, a legtöbb kőolaj Kanadából érkezik Amerikába. Tavaly az Egyesült Államok napi közel 700 000 hordó kőolajat importált Oroszországból, miközben napi fogyasztási szükséglete 20 millió hordó.

Biden arról is beszámolt, hogy az Egyesült Államok már több mint egymilliárd dollár értékű biztonsági segítséget nyújtott Ukrajnának. Az amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök soha nem fogja elfoglalni egész Ukrajnát. “Putyin eltökéltnek tűnik, hogy bármi áron folytatja gyilkos útját. Már kétmillió ukránt tett menekültté, de soha nem fog győzni” – tette hozzá. Biden egyúttal elismerését fejezte ki az ukrán népnek a háborúval szembeni ellenállásért.
(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!