90 ország és szervezet jelezte részvételét a svájci csúcsra

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.06.11 | Világ | Olvasási idő: 2 perc
90 ország és szervezet jelezte részvételét a svájci csúcsra

Mindeddig kilencven ország és szervezet jelezte részvételét a svájci Ukrajna-konferenciára, amely megnyithatja az utat a béke megteremtése előtt – jelentette be hétfőn a svájci kormány.

Oroszországot nem hívták meg a rendezvényre, Moszkva már korábban jelezte, nem kíván részt venni a csúcstalálkozón. A svájci kormány ugyanakkor leszögezte, hogy álláspontja szerint Oroszországnak is részt kell vennie a békefolyamatban.
A közlemény szerint a június 15 és 16. között megrendezett Ukrajna-konferenciának az a célja, hogy a résztvevők „közösen határozzanak meg útmutatást” arra vonatkozóan, hogy hogyan vonják be Ukrajnát és Oroszországot egy jövőbeli békefolyamatba.

Svájc januárban vállalta el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kérésére, hogy a csúcstalálkozó házigazdája lesz. A csúcstalálkozón Kína sem vesz részt.

A tárgyalásokon a nukleáris biztonság, az élelmezésbiztonság, a hajózás szabadsága, valamint humanitárius témák, köztük a hadifoglyok kérdése is szóba kerül a tervek szerint – mondta el Ignazio Cassis svájci külügyminiszter.

Viola Amherd svájci államfő a napokban kijelentette, hogy a csúcstalálkozóval elsősorban platformot akarnak teremteni a párbeszédnek, és ebben az első lépés, hogy megvitatják, hogyan lehetne békét teremteni Ukrajnában, és a jövőben Oroszországgal is szeretnének tárgyalóasztalhoz ülni.

(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!