12 új katonai egységgel erősít Oroszország

Oroszország - Ukrajna - szakadár népköztársaságok

Tizenkét új katonai egységet és alegységet hoznak létre Nyugat-Oroszországban az év végéig – jelentette be Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter az általa vezetett tárca vezetői kollégiumának pénteki tanácskozásán.

Sojgu szerint a nyugati stratégiai irányban egyre nagyobb a katonai fenyegetés, egyebek között Finnország és Svédország lehetséges NATO-csatlakozása miatt. Kiemelte, hogy amerikai hadászati légierő tevékenységének intenzitása mintegy 15-szörösére nőtt Európában, és az amerikai hajók rendszeresen behatoltak a Balti-tengerre.

Kifogásolta a nagyszabású Defender Europe 2022 hadgyakorlatot, amelyben a észak-atlanti szövetség mintegy 40 ezer katonája vesz részt.

“Intézkedéseket hozunk ennek megfelelő ellensúlyozására. Ilyen körülmények között aktívan javítjuk a csapatok harci összetételét. Az év végéig 12 katonai egységet és alegységet alakítunk ki a nyugati katonai körzetben” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a csapatok több mint kétezer új fegyvert és új haditechnikát kapnak.

Az orosz védelmi miniszter egyúttal bejelentette, hogy az orosz csapatok hamarosan stratégiai drónokat kapnak, azt viszont nem részletezte, hogy milyen típusú járművekre gondol.
(MTI)

Putyin: gazdasági öngyilkosság az uniós energiapolitika

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!