Új elnök a Waberer's élén

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.04.29 | Üzlet & Siker | Olvasási idő: 2 perc
Új elnök a Waberer's élén

Barna Zsoltot, a társaság eddigi vezérigazgatóját választotta a Waberer’s International Nyrt. elnökének az igazgatóság; a szakember elnök-vezérigazgatóként folytatja munkáját, és továbbra is betölti a csoport leányvállalata, a WSZL Kft. ügyvezető igazgatói posztját – jelentette be a társaság pénteken.

A tájékoztatás szerint a közlekedésmérnöki és közgazdász diplomával rendelkező Barna Zsolt pályáját 1996-ban az akkor még a Waberer’s kötelékébe tartozó Volán Tefunál kezdte, és azóta is a csoportnál dolgozik különböző vezetői pozíciókban. 2008 óta a WSZL Kft. ügyvezető igazgatója, vezetése alatt a társaság éves árbevétele 7 milliárd forintról 50 milliárd forint fölé nőtt.

A Waberer’s International Nyrt. vezérigazgatói tisztségét 2021 szeptemberétől tölti be.

A vállalat nagyon erős évet zárt 2022-ben, 2017-es tőzsdei bevezetése óta a legmagasabb EBIT eredményét és EBIT margin szintjét érte el, miután 14,1 százalékkal bővülő árbevétellel zárta az évet.

A tőzsde prémium kategóriájában jegyzett vállalat 675,9 millió eurós árbevétel mellett 33,3 millió eurós EBIT-et ért el, ennek alapján a társaság közgyűlése részvényenként 100 forintos osztalék kifizetéséről határozott – közölték.

A Waberer’s International Nyrt. részvénye csütörtökön 1900 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 2310, a legalacsonyabb 1735 forint volt.
(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!