589 milliárd dollár égett el az Nvidia fekete hétfőjén
Az Nvidia Corp. amerikai chipgyártó piaci tőkeértéke 589 milliárd dollárral csökkent a New York-i tőzsde hétfői kereskedésében. A példátlan – új negatív rekordnak számító – zuhanórepülés mögött a DeepSeek nevű kínai startup AI-asszisztensével kapcsolatos várakozások állnak.
A chipgyártó vállalat tőkeértéke 16,85 százalékkal esett 24 óra leforgása alatt, ami az amerikai tőzsde történelmének legsúlyosabb egy napos vesztesége – számolt be róla a CNBC. (A részvényárfolyam a hétfői záráskor 118 dollár volt.) A hvg.hu cikke hozzátette: az az 589 millárd dollár, mely hétfőn köddé vált, a 2025-ös magyar költségvetés kiadási főösszegének bő ötszöröse.
Az Nvidia a mesterséges intelligenciával foglalkozó kínai startup, a DeepSeek térhódításának áldozata lett. A cég új AI-asszisztense, a DeepSeek-V3 az élre tört az ingyenes nyílt forráskódú modellek mezőnyében, sőt már a zárt forráskódú modellekkel is vetekszik – állítják a fejlesztők.
A DeepSeek terméke azonos kategóriát képvisel az amerikai OpenAI saját, hasonló funkciójú AI-asszisztensével, de kevésbé erős mikrochipeken is futhat. A versengésnek kissé bizarr színezetet ad, hogy a kínai startup – saját bevallása szerint – Nvidia H800 chipeket használ, ami persze önmagában még nem vezetne az árfolyam bezuhanásához, csakhogy a cég arról számolt be, hogy a mesterséges intelligencia betanítása mindössze 6 millió dollár értékű számítási kapacitást igényelt. Ez pedig kevesebb, mint amennyivel a nyugati vállalatok dolgoznak, s így erős kétségek merültek fel az MI-hez kötődő hardverpiac jövőbeli növekedésének volumenjét illetően.
Hétfőn 1,5 százalékos mínuszban zárt az S&P index, a Nasdaq 100 pedig 3 százalékos mínuszt könyvelhetett el. Az Nvidia mélyrepülését egyetlen fontos cég sem közelítette meg, de az Oracle és a Palantir részvényei is estek.
A DeepSeek 2023 elején vetette meg a lábát a piacon mesterségesintelligencia-alapú termékeivel. Az elemzők úgy látják, a startup 90 százalékkal kevesebbet költhetett saját chatbotja fejlesztésére, mint az OpenAI a ChatGPT-re.
A váratlan események hatására nem alakult ki tőzsdepánik a tengerentúlon, bár az Nvidia rövidesen akár árcsökkentésre is kényszerülhet, ami módosítaná a profitvárakozásokat, és a chipgyártó részvényeinek további eséséhez vezetne. Egyvalami azonban biztos: a mesterségesintelligencia-alapú termékek globális piaca felbolydult, és a közeljövőben akár az amerikai techvállalatok piaci dominanciája is megkérdőjeleződhet.