3,86 millió utas fordult meg tavaly a ferihegyi repülőtéren

Budapest Airport - 2020 - eredmények

A koronavírus-járvány 2020-ban a légiközlekedés egészére rányomta a bélyegét, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér éves utasforgalma 76 százalékkal csökkent az előző évhez képest, a Budapest Airport 3 859 379 induló és érkező utas ügyeit intézte.

Az Eurocontrol adatai szerint Európa-szerte 1,7 milliárd utas “tűnt el” a légiközlekedésből, a járatok száma pedig 6 millióval csökkent a koronavírus-járvány, illetve az annak kapcsán hozott, országonként eltérő szigorítások miatt.

2022-2023-ra térhet vissza a 2019-es év utasforgalma

Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója úgy véli, már a 2021-es nyári menetrendi időszakban is várható utasszám-növekedés, amely továbbra is nagyban függ a koronavírus elleni védőoltás elérhetőségétől, hatékonyságától, valamint a járvány további alakulásától.

“A Budapest Airport készen áll a forgalom újraindulására. A tavalyi visszaesés ellenére a munka nem állt meg a repülőtéren. Számtalan beruházás elkészült, az alacsony utasforgalom időszakát olyan fejlesztésekre is kihasználtuk, amelyek a normál utasforgalmi időszakban nehézségbe ütköztek volna” – fogalmazott a vezérigazgató.

2020-ban szinte a teljes repülőtéri környezet megújult, átadták az új, 11 500 négyzetméteres utasmólót, ahol az utasok komfortos környezetben várakozhatnak a járatuk indulására, megépült a csomagosztályozási kapacitásokat 50 százalékkal megnövelő poggyászosztályozó csarnok is. Felújították a terminálépület előtti, parkolásra, illetve ki- és beszállásra szolgáló területet.

A tavaly kiépített automata rendszerek segítségével minimalizálható a személyek közötti kontaktus, továbbá a Budapest Airport a koronavírus-járvány kezdete óta folyamatos fertőtlenítő takarítással biztosítja az utasok és a személyzet egészségének védelmét.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!