Marad az 1.8-as turbómotor, de módosított feltöltővel, változik viszont a futómű és egyedi optikai elemeket is kap az Alpine A110S, amely a sportos modell csúcsváltozata lesz októbertól.

A középmotoros, kétüléses sportkocsi 1114 kilogrammos tömegével és az ehhez párosuló 292 lóerős maximális teljesítményével intenzív vezetési élményt nyújt, miközben az ígéretek szerint továbbra is kényelmesen használható akár a mindennapi közlekedés során is.

A változtatásoknak köszönhetően az Alpine A110S karaktere teljesen megváltozik, ugyanis a töltőnyomást 0,4 barral megemelték, a legnagyobb teljesítmény pedig a korábbi változatnál 400-zal magasabb fordulatszámon, 6400-nál érhető el. A 320 newtonméteres forgatónyomaték már 2000-től 6400-ig rendelkezésre áll, ami 1400-zal szélesebb fordulatszám-tartomány, mint a 252 lóerős motorváltozat esetén. Az A110S gyorsulása álló helyből 100 km/h tempóra a kedvező súly/lóerő aránynak is köszönhetően mindössze 4,4 másodperc.

A hétfokozatú duplakuplungos Getrag-váltó továbbra is a hátsó kerekeket forgatja, a hajtásláncot pedig egy a fékrendszer  segítségével megvalósított elektronikus differenciálmű egészít ki.

A karosszéria 4 milliméterrel került közelebb a talajhoz, az új rugók 50 százalékkal feszesebbek, a lengéscsillapítókat pedig szintén ezeknek megfelelően módosították. A stabilizátor rudak merevsége a korábbiak duplája, kialakításuk pedig a súlycsökkentés érdekében üreges.

Az Alpine A110S-hez alapáron jár a 320 milliméteres Brembo fékrendszer, a felnikre pedig új keverékű Michelin Pilot Sport 4 gumiabroncsok kerülnek. Az elektronikus menetstabilizátort újraprogramozták, amely kifejzetten Track üzemmódban segít kiaknázni az erősebb motorban és sportosabb futőműben rejlő lehetőségeket – bár a bátrabbak előtt továbbra is nyitva áll a lehetőség, hogy ezt a funkciót teljesen inaktiválják.

Az Alpine 110 korábbi változataitól való egyértelmű megkülönböztetés érdekében egyedi, zászlót imitáló díszítés kerül a B oszlopokra, fekete Alpine felirat a hátsó lámpatestek közé, narancs színű féknyergek és egyedi, sötét árnyalatú “GT Race” felnik emelik majd ki a sportos karaktert. A kétüléses sportkupé opcionálisan matt szürke Gris Tonnerre fényezéssel is rendelhető lesz, ami kizárólag az Alpine A110S esetén elérhető.

A beltérben a többi változatban már megszokott kék varrásokat narancsra cserélik, melyet fekete tetőkárpittal, napellenzőkkel és ajtókárpitokkal egészítenek ki. A Sabelt ülések darabja mindössze 13,1 kilogramm, a kormánykereket bőrrel borítják és a 12 órás pozíciónál a varráshoz passzoló narancs színű jelzéssel látják el.

A csomag alapáron tartalmazza a Focal audio rendszert, az Alpine Telemetrics fedélzeti számítógépet, valamint az első és hátsó parkolóradarokat is. A fentieken kívül a vásárlók az extra listáról akár karbonszálas tetőlemezt is választhatnak, amely 1,9 kilogrammal csökkenti a tömeget, és még alacsonyabbra helyezi az autó súlypontját. További opció a Fuchs kovácsolt alumínium keréktárcsa, valamint a karbonhéjas Sabelt ülés is.

A legerősebb Alpine A110-re vágyakozó vásárlóknak a jelenleg ismert francia árlista szerint 66 500 eurós (közel 21 és fél millió forintos) alapárral kell számolniuk. A rendeléseket már most is fogadják, az ígéretek szerint az első példányok október környékén jelennek majd meg a bemutatótermekben, az első átadásokra pedig az év vége felé kerülhet sor.