Bajban a Ferrari? Jön az Alpine utcai hiperautója!

Az exkluzív hibrid hiperautó turbós V6-os motorral érkezik, de kap majd két villanymotort is, amik az első kerekeket fogják hajtani. A modellt 2028-ban dobják piacra.
Az Alpine nemrég rántotta le a leplet első crossoverjéről, az A390-ről, de azóta is nagy a nyüzsgés a francia gyártó háza táján. A vállalat eltökélt szándéka, hogy méltó konkurenciát adjon a Ferrari hibrid szuperautóinak – írja a Motor1.com. Luca De Meo, a Renault CEO-ja a napokban közölte, hogy az Alpine elkezdett dolgozni egy 1000 lóerős teljesítményre képes hibrid hiperautón, melynek hátsó kerekeit egy turbós V6-os motor, első kerekeit pedig egy-egy villanymotor hajtja majd.
Philippe Krief, a cég vezérigazgatója elmondta: a 2028-ban érkező modellel három fontos célt szeretnének beteljesíteni.
„Az első cél az, hogy lendületet adjunk az Alpine-nak. (…) A második, hogy az innovációinknak legyen egy laboratóriuma, ami a hiperautók, az Alpine, és végső soron az egész Renault Csoport érdekét is szolgálja. A harmadik pedig az, hogy remek üzletet csináljunk” – fogalmazott a vállalatvezető.
Ha pusztán a koncepciót nézzük, az Alpine hiperautóját ahhoz a technológiai ugráshoz lehetne hasonlítani, amire a Lamborghini vállalkozott a Temerarióval és a Revueltóval, de ugyanebbe a sorba illeszkedik a Ferrari SF90-je is.
A cég emellett öt új elektromos modellt tervez bevezetni 2030-ig: várhatóan jövőre debütál a jelenlegi A110 teljesen elektromos utóda, de jön egy 2+2 üléses sportkupé is, sőt egy, az A390-nél is nagyobb autó is legördülhet majd a futószalagról, igaz, ez utóbbival a márka az amerikai piacot szeretné megcélozni.
A terméket egyébként a vállalat motorsport-részlege, az Alpine Hypertech fejleszti, és noha részben az Alpenglow koncepció ihlette, a sorozatgyártású modell biztosan más formát kap. Arról egyelőre nincs hír, hogy milyen névre kereszteli majd a gyártó.