Íme, az ország 10 legjobb gimnáziuma!

top 10 gimnázium Magyarország

A forrongó oktatásügy, illetve a tanár- és diáktiltakozások árnyékában idén is megjelent a HVG 2023-as, a magyarországi gimnáziumokat összefogó rangsora.

A lista élén kizárólag a dobogós helyezettek sorrendje változott az előző évhez képest és az ország minden megyéjében található legalább egy gimnázium, ami szerepel a HVG top 100-as listáján. A tavalyi harmadik ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium lett az első, míg a tavaly holtversenyben első helyezettek közül az V. kerületi Eötvös József Gimnázium lett a második, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium pedig a harmadik. A 10-es toplistán van még több gimnázium, amely tavaly is a legjobbak közt végzett, de vannak új szereplők is, látványosan javuló mutatókkal.

Íme, az ország 10 legjobb gimnáziuma:

1. ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (Budapest)
2. Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium
3. Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
4. Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium
5. ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium (Budapest)
6. ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium (Budapest)
7. Városmajori Gimnázium (Budapest)
7. Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum
9. VII. kerületi Madách Imre Gimnázium
10. Lovassy László Gimnázium (Veszprém)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!