Jeremy Renner megható vallomással emlékezett vissza újjászületésére

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2025.01.04 | Film | Olvasási idő: 3 perc
Jeremy Renner megható vallomással emlékezett vissza újjászületésére

Az 53 esztendős hollywoodi színész 2023 elején, hókotrás közben szenvedett súlyos balesetet. Jeremy Renner csodával határos módon állt talpra a történtek után, most pedig érzelmes Instagram-bejegyzésben tekintett vissza a sorsfordító pillanatokra.

Jeremy Renner, A bombák földjén (2008), a Bosszúállók (2012), az Érkezés (2016) és a Wind River – Gyilkos nyomon (2017) színésze két évvel ezelőtt, 2023 elején szenvedett súlyos balesetet. A filmcsillag újévkor, hókotrás közben sérült meg, és bár azonnal kórházba szállították, hosszú ideig élet és halál közt lebegett. Sőt, amikor végre sikerült stabilizálni az állapotát, újabb szörnyű kihívással kellett farkasszemet néznie: egy ideig kérdéses volt, lábra tud-e állni valaha, és ha igen, milyen ütemben halad majd a rehabilitációja. A szerencse aztán végül az Oscar-díjra jelölt színész mellé szegődött, aki ma már lelkileg-fizikailag megerősödve, kívül-belül újjászületve tekint a remélhetőleg sokkal fényesebb jövőbe.

Újévi Instagram-bejegyzésében viszont a múltba is visszarévedt. „Ma van a második születésnapom!” – fogalmazott a világsztár, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik a legsötétebb órákban is mellette álltak.

„Szeretettel, tisztelettel és hálával gondolok arra a sok-sok emberre, akik újra összeszereltek. Köszönöm az összes orvosnak, nővérnek és elsősegélynyújtónak… szó szerint az életemet köszönhetem nektek. Teljes szívemből hálás vagyok bátor és fantasztikus unokaöcsémnek, s az angyaloknak (a szomszédaimnak), akik a segítségemre siettek, és akik 45 hosszú percen keresztül kitartottak mellettem újév reggelén, a jeges aszfalton eluralkodó káosz közepette is” – írta Renner, aki terjedelmes posztjában külön említést tett hűséges rajongóiról, valamint az őt féltő szeretettel elhalmozó családtagjairól is, akik egyetlen pillanatra sem engedték el a kezét. „Köszönöm testem összes porcikájával és sejtjével. Szeretlek mindannyiótokat!” – zárta sorait a színész.

Rennert 2021 óta egyetlen nagyjátékfilmben sem láthatta a közönség. Tavaly ugyan visszatért a Kingstown polgármestere című tévésorozat harmadik évadában, de a mozivásznon csak 2025-ben láthatjuk újra, méghozzá a Tőrbe ejtve harmadik, Wake Up Dead Man: A Knives Out Mistery címre keresztelt epizódjában, melyben Daniel Craig, Glenn Close, Cailee Spaeny, Josh Brolin és Mila Kunis lesznek a partnerei.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!