Ukrajnai háború: Zelenszkij elárulta, mi a békekötés legfontosabb feltétele
Folytatni kell a párbeszédet az orosz féllel a háború befejezésének lehetőségeiről az Egyesült Államok részvételével, ugyanakkor Ukrajna nem kész megadni magát – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben.
Az ukrán államfő a Mark Rutte NATO-főtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatón arra a kérdésre is felelt, hogy hatással lesz-e az éjszakai orosz támadás, valamint az úgynevezett energetikai tűzszünet Oroszország általi megszegése az ukrán tárgyalóküldöttség álláspontjára a szerdán és csütörtökön esedékes újabb háromoldalú találkozón, melyre Abu-Dzabiban kerül sor. Zelenszkij emellett arra is emlékeztetett, hogy az első, január 23-24-én tartott abu-dzabi tárgyalások végén az amerikai fél további feszültségcsökkentő lépéseket javasolt, mégpedig azt, hogy ne támadják az energetikai infrastruktúrát. A politikus szerint az amerikai fél ezt úgy értelmezte, hogy egy teljes héten át nem indítanak támadásokat az energetikai létesítmények ellen.
Ezt olvastad már?
Nyilvánosságra hozták az Epstein‑ügy eddigi legnagyobb iratanyagát
Kőkemény kritikával illette a NATO-t az Egyesült Államok
„Ezzel szemben viszont az orosz megszállók a mostani támadás során 71 rakétát és 450 csapásmérő drónt vetettek be Ukrajna ellen” – magyarázta.
Zelenszkij hangsúlyozta: véleménye szerint Moszkva csak „elhalasztotta” a csapást, majd a rakéták és drónok számát növelve éppen a leghidegebb napok egyikén intézett masszív támadást.
Az ukrán államfő szerint Donald Trump amerikai elnöknek az energetikai tűzszünetre tett javaslata ennek ellenére is fontos volt, kiváltképp abból a szempontból, hogy újfent bizonyítsa: történnek feszültségcsökkentő lépések, s ezek szolgálhatnak alapul a következő tárgyalási fordulóhoz. „Természetesen támogatni fogjuk a feszültségcsökkentő lépéseket, ha az amerikaiak részéről hasonló javaslatok érkeznek” –ígérte.
Zelenszkij arra is kitért, hogy az orosz küldöttség az első abu-dzabi találkozón megismerte az ukrán és az amerikai álláspontot, erről tájékoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, most pedig valamilyen visszajelzéssel kell érkezniük az újabb tárgyalásokra.
Mark Rutte a sajtótájékoztatón kijelentette: biztos abban, hogy a NATO-tagállamok 15 milliárd dollárt elő fognak teremteni az ukrán fegyverigényeket kielégíteni hivatott NATO-kezdeményezés, a PURL fegyverbeszerzési program finanszírozására 2026-ban. Rutte az ukrajnai civil infrastruktúra elleni éjszakai orosz támadást „rendkívül rossz jelzésnek” nevezte az Egyesült Államok és Ukrajna béketörekvései szempontjából.
Borítókép: Karollyne Videira Hubert, Unsplash








