Úgy tűnik, mégsem lesznek közvetlen tárgyalások Irán és az Egyesült Államok között
Az iráni és amerikai tárgyalódelegációk a héten Dohában találkoztak volna, de Teherán hétfőn kijelentette: egyelőre nem terveznek közvetlen egyeztetést, mivel a hétvégi kölcsönös rakétatámadások megnehezítik a hónapok óta tartó háború lezárását célzó ideiglenes tűzszünet betartását.
Noha Irán ezen a héten egy technikai delegációt küld Katarba, Eszmáíl Bagái iráni külügyi szóvivő a minap hivatalosan is megerősítette, hogy ennek „nincs köze” az amerikai küldöttség ottani látogatásához, és nem is terveznek személyes tárgyalásokat a két fél között – számolt be róla a Reuters. „A következő napokban semmilyen szinten nem bocsátkozunk tárgyalásokba az amerikai féllel” – jelentette ki Bagái. Az, hogy a szembenálló felek még a tervezett találkozóval kapcsolatban sem jutottak közös nevezőre, önmagában is szemléletesen bizonyítja, mennyire törékeny is valójában a június 17-én létrejött megállapodás. Az akkori egyezség célja a hónapok óta tartó iráni konfliktus ideiglenes felfüggesztése volt. Tudvalevő, hogy a februárban kirobbant háború rendkívüli mértékben megnehezítette a Hormuzi-szoroson keresztül történő globális olajszállításokat, és egyre súlyosabb politikai fenyegetést jelentett Donald Trump amerikai elnök számára a novemberi kongresszusi választások előtti időszakban.
Ezt olvastad már?
Pattanásig feszült helyzet a Közel-Keleten: Trump bejelentette az azonnali válságtalálkozót Iránnal
Az Egyesült Államok és Irán legalább 60 napos időkorlátot jelölt ki a 14 pontos memorandumban foglaltak végrehajtására.
A legfontosabb célok között szerepelt az áprilisban kötött tűzszünet meghosszabbítása, Irán nukleáris programjának megvitatása, valamint egy tartós fegyverszünetről szóló megállapodás körvonalazása. A folyamat azonban rendkívül lassan haladt előre, s jelenleg mindkét fél azzal vádolja a másikat, hogy megszegte a megállapodásban rögzített ígéreteket.
Eszmáíl Bagái hétfőn arról is beszélt, hogy Teherán egyelőre nem kezdeményezett tárgyalásokat egy végleges megállapodásról, mivel mindennek előfeltétele a korábbi szándéknyilatkozatban rögzített pontok végrehajtása. Bagái kiemelte: a dokumentumban foglalt kötelezettségek teljesítése jelenleg Irán egyik fő prioritása.
Forrás: Reuters
Borítókép: Saifee Art, Unsplash








