Marek Zoltán fotós családban nevelkedett és már gyerekkorában is matchbox helyett fényképezőgéppel játszott. Habár a fotózás iránti szenvedély mindig is jelen volt az életében, hosszú út vezetett addig, hogy hobbi fotósból fotóművész legyen.
Marek Zoltán munkássága több nemzetközi publikációban jelent meg, egyéni kiállításai pedig mindig egy-egy jótékonysági ügy köré fűződnek. Képeit limitált kiadásban lehet megvásárolni, minden képből maximum hét darabot. Érdekesség, hogy neves gyűjtők is elkezdték vásárolni, ami kortárs fotóművészeknél ritka és előremutató irány, egyik legfrissebb munkája egy londoni penthouse nappalijába érkezett meg a napokban. Nemzetközi szinten is egyre több helyre hívják, szeptember közepén New Yorkba utazott, az itt készült képanyagból hamarosan kiállítás nyílik. Hogyan lett hobbi fotósból fotóművész? Hogyan fér meg egymás mellett üzlet és művészet és hogyan sikerült ötvözni két olyan, látszólag egymástól távol álló területet, mint a vállalkozói szerep és a fotózás? Marek Zoltánnal beszélgettünk.
Hogyan kezdődött a fotózás iránti szenvedélyed, és mikor döntötted el, hogy nemcsak hobbi, hanem művészi szinten is szeretnél foglalkozni vele?
Mint eddig minden interjúban, most is azzal kezdeném, hogy kiskoromban matchbox helyett én fényképezőgéppel játszottam, ami igaz is, de időközben rájöttem, hogy a fotós történetem nem itt kezdődik. Sokkal inkább ott, hogy sok mindenben kipróbáltam magam, számos érdekes projektben részt vettem az életem során, és bár sokszor háttérbe szorult, de a fotózás mindig is ki tudott szakítani a mindennapokból. Úgy érzem, hogy bár sok érdekes, sokak által kedvelt anyag született régebben, több klasszikus és karitatív kiállításon voltam túl, de az igazi döntésem két évvel ezelőtt született meg. Az addigi életem teljes fordulatot vett és elgondolkoztam, hogy mi lesz az a “dolog” az életemben, ami énmiattam történik, vagyis rólam szól.
Kép: Marek Zoltán
Ez a fotózás lett.
Ha rossz kedvem volt, fogtam a gépet és elmentem fotózni. Ha jó kedvem volt, akkor is. Ha esett az eső, ha sütött a nap, ha előre tudtam, hogy hiába fogok három órát gyalogolni hegynek fel, mert a sűrű ködben úgysem lesz értékelhető végeredmény. Ez lett a terápiám, az önkifejezési formám, segített az önismeretben és abban, hogy még jobban odafigyeljek az apró részletekre és megértsem az életem. Egyfajta időszakos elvonulás lett a fotózás és így visszatekintve ezért születhettek mélyebb, vagy sokak szerint művészibb képeim. Ezt a döntésem azóta már a management, számos magyar és nemzetközi brand visszaigazolta számomra azzal, hogy velem tartanak ezen az úton.
Hogyan sikerül ötvözni a vállalkozói szerepet a fotóművészettel, ami látszólag két, egymástól távol álló terület?
Bármennyire is furcsának tűnik, van egy nagyon erős közös pontjuk az én látásmódom szerint. Ez nem más, mint a geometriai alakzatok. A munkámban azért kedvelnek, mert átlátható a rendszer, amit minden egyes ügyfélnek összerakok, pontosan ugyanúgy, mint ahogy a pontokból összeállnak a sokszögek. Ugyanezekkel az alakzatokkal játszom, amikor fotózom.
Milyen kapcsolatot látsz a kreativitás és a vállalkozói gondolkodás között a saját tapasztalataid alapján?
Ha le szeretném egyszerűsíteni a választ, akkor azt mondanám, hogy pontosan egy és ugyanaz a két gondolkozás folyamata, csak a helyszín és az eszköz változó. A folyamat nem más, mint a tervezés, elkészítés, valamint az utómunka és ennek az eredménynek a minél szélesebb körű nézőközönség elé való eljuttatása. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy egy fiatalokból álló nemzetközi csapattal dolgozom együtt, akik nagyon inspirálnak. Sokszor teljesen más oldalról közelítünk meg egy-egy feladatot, ami az adott pillanatban komoly beszélgetést szülhet, de utólag mindig rájövünk, hogy pont ezért vagyunk jó csapatot, mert közösen jobbat tudunk alkotni.
Persze van amikor az én életemben ez a kettő gondolkodás keveredik, amikor a saját képeimet szeretném eljuttatni a világnak, na ott kezdődnek az igazi feladatok (nevet – a szerk.).
Kép: Marek Zoltán
Hogyan inspirál téged a mindennapi élet és az üzleti sikerek az alkotói folyamatban?
Nagyon sokan elfelejtik a “most”, vagyis a mindennapok megélését, értékét. Tudatosan igyekszem egyre nyitottabban élni, így állni az emberekhez és a tőlük érkező impulzusokhoz. Egyszerűen működöm én is: ha nyugalom vesz körbe és az ügyfeleim is elégedettek, akkor ez ad egy biztonságos burkot, hogy szabadon alkothassak.
Miben látod a fotóművészet, illetve miben a vállalkozások fejlődésének közös vonásait vagy értékeit?
Ezt nemrég kérdezték tőlem és sokáig gondolkoztam rajta. Fejlődni szerintem kizárólag akkor tudunk, ha elsősorban erre nyitottak vagyunk, valamint ha elfogadjuk, hogy soha nem késő másoktól tanulni. A világban egyetlen dolog változatlan, ami nem más, mint maga a változás. Ha ezt elfogadjuk, valamint tartjuk a tempót a világgal, akkor talán könnyebben van lehetőségünk a fejlődésre. Persze magát a fejlődést is akarnunk kell.
Nemrég jöttél vissza New Yorkból. Milyen szerepet játszanak a nemzetközi kiállítások, nemzetközi vásárlók a fotóművészeti karrieredben, és hogyan hatottak az eddigi munkáidra?
Egyértelműen pozitívan. Nagyon feltöltve érkeztem haza erről az útról. Az egy dolog, hogy nem csak Magyarországon vásárolják a képeimet, hanem külföldről is, ami nagy öröm számomra, de olyan impulzusokat kaptam, amikből újabb erőt meríthetek. Sokat dolgoztam ezekért a pillanatokért, amikor érkezik egy email, vagy hívás a management részéről, hogy valaki szeretne egy képet, együttműködést, vagy kiállítást. Ami a nemzetközi megmérettetéseket illeti, motivál, hogy tárt karokkal fogadtak akár most is, de szinte bárhol, ahova utaztam. Úgy gondolom, hogy számos ismert magyar és nemzetközi brand elindulásánál voltam ott, kérték ki a véleményem, vagy beszéltünk át az általam készített stratégiákat, viszont számomra a legnehezebb feladat a saját magam végtermékének beárazása és promótálása.
Így mindenképpen könnyedség, hogy ezt a terhet a The Art Sommelier csapata leveszi rólam, támogatnak, motiválnak és olyan nemzetközi lehetőségeket és utakat mutatnak, amiről én nem is mertem álmodni.
Kép: Marek Zoltán
Hogyan egyesíted a két lábon állást – az üzleti életet és a művészi alkotást – a mindennapi gyakorlatban?
Tökéletesen megvannak egymás mellett. Ha az egyikben elfáradok, a másikban pihenem ki magam. Előfordul, hogy tudatosan nem veszem elő a fényképezőgépemet, egy bizonyos munkahelyi feladat elvégzésének végéig, ezzel is motiválva magamat. Amúgy gyakran előfordul, hogy egy hosszú nap után csak sétálok a városban és az élet úgyis adja a témát, annak, aki tesz érte.
Milyen kihívásokkal szembesülsz, amikor egyensúlyt próbálsz teremteni a család, a vállalkozás és a művészi tevékenységek között?
Egy hosszabb utazás legnehezebb része, hogy még nem tud velem jönni a kisfiam. A mai világban minden más kihívás megoldható. Ami a vállalkozást illeti, a “Releeve-ben” mindenki tudja a feladatát, bármikor bárhol tudunk kommunikálni a világban, maximum van némi időeltolódás. Maximálisan bízom a srácokban, sőt, kicsit rosszul is éreztem magam, hogy milyen jól elvoltak és haladtak a munkafolyamatok nélkülem is (nevet – a szerk.).
Hogyan választod meg a témáidat, és milyen üzeneteket kívánsz közvetíteni a művészeteden keresztül?
A legfontosabb üzenetem az a világ lelassítása. Mindig elmondom mindenkinek, hogy ha becsukom a szemem, eltelik újabb 10 év. Mindenki rohan egyre jobban, egyre kevesebbet állunk meg és gondolkozunk el azon, hogy merre tartunk. Akár mi magunk, de maga a világ is. Egyszer azt mondták rólam, hogy “Marek Zoli a rohanó világunk álló pillanatainak megörökítésének mestere”. Úgy gondolom, hogy mestere egyáltalán nem vagyok, de tényleg erre az üzenetre törekszem. Sok esetben használok hosszú záridőt, tehát akár több percet rögzítek egyetlen képkockán. Itt a monumentális elemek, épületek nagyon erősen jelennek meg és a képkockán lévő rohanó világ pedig elmosottan szökik ki a fényképről. Ezzel is utalva arra, hogy bár a világ marad, mi csak átmeneti lakosai vagyunk a Földnek.
Kép: Marek Zoltán
Milyen tanácsokat adnál azoknak, akik hasonlóan próbálnak egyensúlyt teremteni a munka, a magánélet és a kreatív önmegvalósítás között?
Nem adnék tanácsot senkinek, hiszen én sem találom meg mindig. Folyamatosan dolgozom magamon, azon, hogy szakaszonként megtaláljam az egyensúlyt az életemben. Az ember minden órában, percben és pillanatban változáson megy keresztül. Akár egyetlen beszélgetés, találkozás, hívás meg tudja változtatni az életét, ki tudja billenteni a nehezen összerakott egyensúlyából. Egyszerű ember vagyok, vannak nehezebb és jobb napok attól függetlenül, hogy néha tudok sokaknak tetsző képeket alkotni.
Mik a legnagyobb tanulságaid azokból a pillanatokból, amikor az üzleti és a művészi életed találkozik vagy kölcsönhatásba lép egymással?
A legnagyobb tanulság így 40 felett az, hogy semmi nem fog működni, ha nem hiszünk magunkban és nem megyünk az álmaink felé minden körülmény között is. Ha visszatekintek az elmúlt éveimre, voltak benne csodás, megismételhetetlen pillanatok és életem legnehezebb szakasza is. Ez mindenre igaz, mert az ember, ha csak nem robot, nem tudja ennyire külön kezelni a magán, az üzleti és a művészi lényét-létét. Akkor is menni kell, ha tudod, hogy egy adott anyag, kiállítás, utazás, a legjobb esetben is egy hosszú távú befektetés lehet. Akkor is el kell végezni egy munkát, amikor ahhoz semmi kedved, vagy magánéleti problémád van, vagy egyszerűen inkább csak magányosan alkotnál. Az élet tele van megalkuvással, hosszú befektetett munkával, fájdalommal, filtermentes hétköznapokkal, még akkor is, ha annak a végeredménye csupán egy gyönyörű kép egy gyűjtő penthouse-ának nappalijában.
Hogyan tudod motiválni magad és hogyan tudod megőrizni a kreativitást egy olyan időszakban, amikor az üzleti kötelezettségek vagy egyéb feladatok nagyobb nyomást jelentenek?
Ha az ember kitűz maga elé egy célt, abba bele is tud kapaszkodni. Sok emberhez hasonlóan én sem a legkönnyebb időszakomon vagyok túl. Nagyon sok munkám volt abban, hogy akár ezt a New York-i utat össze tudtuk tenni a csapattal. Tisztában voltam azzal az utazás előtti időszakban, hogy muszáj előre dolgoznom két-három hetet, ha a teljes figyelmemet és energiámat magára az útra szeretném fordítani. Mivel tervezve volt kinti megbeszélések is, igyekeztem azokon a napokon és néhány esti telefonnal letudni minden nem fotós feladatomat.
Kép: Marek Zoltán
Milyen szerepet játszik a technológia fejlődése a fotóművészetben, illetve a te művészetedben, és hogyan alkalmazod ezeket az eszközöket az alkotói folyamatban?
A mai eszközök egyre több mindent tesznek lehetővé, az egész világ és benne minden halad az automatizáció és az Ai világa felé. A Samsung Magyarország jóvoltából magammal vihettem az útra az egyik – szerintem – csúcstelefonjukat, ahol az egyik nap a fényképezőgépet is a szállodában hagytam. Magam is meglepődtem, hogy mikre képesek ezek a telefonok akár esőben, akár éjszaka, amik fotósként ugye nagyobb kihívás számunkra. Az utómunkánál is már az Ai-al együtt tudunk alkotni és így már tényleg nincs lehetetlen.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve mind az üzleti, mind a művészi szférában?
Szeretném összemosni a kettőt. Mindkét úton maga az alkotás és a kreativitás az, amit megfizet az ügyfél és a nézőközönség is. Egy átlag terméket is meg lehet mutatni és lehet láttatni akár művészi módon. Ha ezt az üzenetet át tudom adni a megrendelőimnek, hogy szánjon rá több időt, energiát és pénzt a terméke kreatívabb bemutatására, akkor volt értelme a munkámnak. Ami a művészetet illeti, még idén lesz egy kiállításom itt Budapesten, illetve 2024-ben USA-ban. Mindezek mellett a New York-i Liszt Intézettel készülünk egy nagyobb karitatív eseménnyel.
Hogyan próbálod meg átadni a művészi szenvedélyed, és milyen értékrendet igyekszel átadni a gyermekednek?
A kisfiam tanított meg újra az igazi, emberi értékrendre. Együtt tudunk teljesen lelassulni, gyönyörködni a világban, miközben például kavicsokat dobálunk a Dunába, vagy kacsákat etetünk Szentendrén. Vele sokkal jobban átélem a minket körülvevő környezetet, amikor együtt vagyunk. Egy séta közben is ezer apró csodát fedez fel és osztja meg velem. Olyanokat, amiket én már nagyon régen nem veszek észre. Apaként a feladatom az, hogy minél többet mutassak a világból és támogassam abban, ami majd az ő álma lesz. Természetesen akkor is, ha ennek semmi köze a művészethez.
(Kiemelt kép: helyszín: CitizenM Hotels – New York, szemüveg: TIPTON Eyeworks, nadrág: Suqad, Loft men’s fashion, cipő: Ambitious, Loft men’s fashion)
