A legújabb javaslat 5%-ban maximálná a lakáshitelek kamatát

kinek nem jár a lakásfelújítási támogatás

Az emberek borúlátóak lettek, ha a megkezdett felújításokat még be is fejezik, újba már nem vágnak bele. Az építőipar szereplői jelentős visszaeséstől tartanak, ami akár több tízezer munkahelyet is veszélyeztethet – számolt be róla az RTL Híradó.

Az építőipari vállalkozók szerint az idei év még erős lehet, akár 19 ezer új lakás épülhet és 230 ezer felújítást fejezhetnek be, arra számítanak viszont, hogy ha nem történik érdemi lépés a kormány részéről, a szektor teljesítménye 2023-ban a tíz évvel ezelőtti szintre is visszazuhanhat.

“Az építőipar szereplői, ezért azt kérik a kormánytól, hogy maximálja öt százalékban a lakáshitelek és a felújítási célú hitelek kamatát”

– erősítette meg Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke az RTL Híradó riportjában. Koji László szerint a lakáshitelek és a felújítási célú hitelek kamatának maximálására azért van mielőbb szükség, mert az állam beruházásokat halaszt el, a háztartások pedig elérték finanszírozási képességük határát. Az építőipari vállalkozók szerint ha nem történik érdemi lépés, az építőiparban minden tizedik, összesen akár 30 ezer munkahely kerülhet veszélybe.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!