Tom Cruise máris elmondta az őszinte véleményét Christopher Nolan Odüsszeiájáról

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2026.07.23 | Film | Olvasási idő: 5 perc
Tom Cruise máris elmondta az őszinte véleményét Christopher Nolan Odüsszeiájáról

Homérosz felejthetetlen eposzának új hollywoodi adaptációja július 16-án debütált a magyar mozikban. Christopher Nolan rendezése nemcsak a nézőket és az ítészeket, de magát Tom Cruise-t is ámulatba ejtette.

Július 16-án, csütörtökön tűzték műsorukra a hazai filmszínházak Christopher Nolan grandiózus Homérosz-adaptációját, az Odüsszeiát, mely nem csupán technológiai szempontból bizonyult kuriózumnak (a produkciót – a világon elsőként – teljes egészében 70 mm-es IMAX-kamerákkal forgatták), hanem az anyagkezelés tekintetében is, hiszen a brit rendező önmarcangoló, a (trójai) háború borzalmainak emlékétől szenvedő hősként fazonírozza újra a címszereplőt, aki morálisan jóval ellentmondásosabb jellem, mint a két és félezer évvel ezelőtt született eposzban. A Hollywood Reporter írta meg, hogy az Odüsszeia egyik első tengerentúli vetítésén a 64 éves amerikai filmcsillag, Tom Cruise is részt vett. A híresség szuperlatívuszokban beszélt a generációja egyik legtehetségesebb rendezőjének tartott Nolan 250 millió dollárból készült, lélegzetelállítóan látványos kalandfilmjéről.


Ezt olvastad már?

Sam Neill családja elárulta, valójában mi okozta a világsztár halálát

Ezek voltak az idei első félév legnépszerűbb filmjei Magyarországon


„Ez igen! Emelem a kalapom Chris, Emma [Emma Thomas, Nolan felesége, az Odüsszeia producere – a szerk.], és az egész briliáns stáb előtt. Köszönöm ezt a csodálatos moziélményt. Alig várom, hogy újra lássam a filmet!” – áradozott Cruise a közösségi médiában.

Az Odüsszeia viszonylagos hűséggel közelít az eredeti mű történetéhez: a Matt Damon által alakított főszereplő a trójai háború után otthona, Ithaka felé veszi az irányt, ám hajója eltéved a végtelen tengeren, s katonáival együtt veszélyesebbnél veszélyesebb erőpróbákat kell kiállnia. Felesége, a kitartó, ám egyre kétségbeesettebb Pénelopé (Anne Hathaway) közös fiukkal, Télemakhosszal (Tom Holland) együtt várja a bolyongó király hazaérkezését, s igyekszik ellenállni a kezére pályázó kérők ostromának. A film kisebb-nagyobb szerepeiben olyan közismert színészeket láthat a publikum, mint Zendaya, Robert Pattinson, Lupita Nyong’o, Jon Bernthal, Elliot Page, Travis Scott, Charlize Theron vagy épp John Leguizamo.

Cruise és Nolan eddig még sosem dolgoztak együtt, ám mindketten a klasszikus, „kézműves igényességű” filmkészítés elhivatott szerelmesei. A Mission: Impossible sztárja a mai napig vallja, hogy egy film akkor képes igazán erőteljes, immerzív élményt kínálni a nézőknek, ha azt mozikban is bemutatják. Emlékezetes, hogy Cruise még a koronavírus-járvány idején forgatott Top Gun: Maverick premierjét is képes volt késleltetni annak érdekében, hogy a közönség moziban, ne pedig valamely streamingplatform kínálatában találkozzon először a 1986-os kultklasszikus folytatásával. A produkció végül őrületes sikert aratott: 1,5 milliárd dolláros globális összbevételével a Covid-korszak egyik legjövedelmezőbb amerikai mozijaként vonult be a történelembe. „Megmentetted Hollywoodot, sőt az egész moziforgalmazást. Komolyan mondom, a Maverick talán az egész filmes iparágat húzta ki a csávából” – így méltatta a Maverick-et producerként is jegyző Cruise-t a legendás rendező, Steven Spielberg.

A színész egyébként rendszeresen beszáll a legnagyobb amerikai blockbusterek reklámkampányába: a múltban olyan alkotások népszerűsítésében működött közre, mint Nolan Tenetje és Oppenheimere, az Indiana Jones ötödik epizódja, a Brad Pitt főszereplésével készült Forma-1-es film, vagy épp A leleplezés napja.


Forrás: Hollywood Reporter

Borítókép: ANGELA WEISS / AFP, Europress fotóügynökség