Hivatalos: idén érkezik az összehajtható Motorola Razr következő generációja

Szász Nóri Szász Nóri | 2023.03.04 | Tech | Olvasási idő: 3 perc
Hivatalos: idén érkezik az összehajtható Motorola Razr következő generációja

Az összehajtható Motorola Razr a Y2K korszak ikonikus kiegészítője volt, sokkal több, mint egy pusztán telefonálásra és SMS-ezésre alkalmas készülék. A kínai technológiai óriás, a Lenovo vezérigazgatója szerint még idén piacra dobják a legendás flip telefon következő generációját.

Az érintőképernyős okostelefonok megérkezésével az összecsukható telefonok csattogtatása jelentette élvezetről is le kellett mondanunk egy hosszabb időre… Az először 2004-ben piacra dobott telefon először 2019-ben tért volna vissza, de akkora volt rá a kereslet az 1500 dolláros ár ellenére is, hogy el kellett tolni a Razr visszatérését.

A csúszás ellenére is a Motorola Razr lett az első okostelefon, ami az összehajtható kijelző technológiát használta, most pedig újabb frissítéseket eszközöltek a készüléken.

A Lenovo vezérigazgatója (a Google 2014-ben 2,91 milliárd dollárért adta el a Motorola márkát a Lenovónak – a szerk.), Yuanqing Yang a barcelonai Mobile World Congress-en a CNBC-nek adott interjúban elmondta, hogy a Razr fogadtatása „jó”, és hogy a Motorola „nagyon hamar” piacra dobja az összehajtható telefon következő változatát, ami véleménye szerint sokkal jobb lesz.

A vezető nagyon kevés részletet árult el az új modellről, de elmondta, hogy a fejlesztések a zsanérra és a készülék alkalmazásaira koncentrálnak.

Az összehajtható telefonokat piacra dobó okostelefon-gyártók a Samsungtól a Honorig a zsanérra összpontosítottak, hogy az strapabíró legyen, és ne legyen vonal a készülék képernyőjében. Yang szerint a Razr következő generációjánál ezen a téren is lesznek fejlesztések.

Az elmúlt hetekben több szereplő is piacra dobott összehajtható okostelefonokat, köztük a kínai Honor és az Oppo is. Az IDC piackutató cég szerint az összehajtható készülékek 2022-ben a teljes okostelefon-szállításoknak mindössze 1,1%-át tették ki, és várhatóan csak 2026-ra érik el a 2,8%-ot. Az elektronikai gyártók azonban úgy tekintenek rájuk, mint a belépőre az okostelefon-piac magasabb szegmensébe.

Yang szerint az összecsukható készülékek árai jelenleg meglehetősen magasak, de a jövőben csökkenni fognak, tehát szerinte van mozgástér a növekedésre. „Amikor a technológia kiforrottá válik, akkor az ár csökkenhet és akkor nagyobb volumenre lehet kapcsolni” – mondta a Lenovo vezérigazgatója.

A félbehajtható képernyő azonban nem minden.

A Motorola szeret kísérletezni a különböző formájú okostelefonokkal, és ezt az MWC-n is bizonyította: a vállalat egy úgynevezett „rollable” okostelefont mutatott be, amelynek a kijelzője kicsúsztatható, valahogy úgy, mint ahogy egy étkezőasztal megnagyobbítható.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!