Xavi: a keret átalakítása segíthet a Barcelonán

XAVI - FC Barcelona - átigazolások

Xavi Hernández, az FC Barcelona vezetőedzője szerint csapata csak akkor kecmereghet ki jelenlegi nehéz helyzetéből, ha átalakítják a keretet, némelyektől megválnak, és új futballistákat szerződtetnek.

A korábbi klublegendából lett 41 éves szakvezető álláspontját a katalán napilap, a Sport ismertette azt követően, hogy a Barca a szerdai csoportzárón vendégként 3-0-ra kikapott a Bayern Münchentől, és nem jutott be a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe.



A katalán elitgárda, amely a második számú kontinentális sorozatban, az Európa-ligában folytathatja, történetében negyedszer esett ki a BL-csoportkörben, ezt megelőzően 1997-ben, 1998-ban és 2000-ben élt meg hasonló kudarcot a klub.

Xavi a meccs után úgy fogalmazott, hogy a Barcelona jelenleg nem tartozik Európa legjobbjai közé, s hogy a helyzet változzék, átigazolásokra van szükség. A Sport szerint a tréner és stábja már át is adta a klub vezetőségének a listát, hogy kitől kell megválni, illetve kiket kell megvásárolni, de nevekkel nem szolgált az újság. Azt viszont leszögezte, hogy Xavi szerint lehetetlen változtatni a jelenlegi állapoton, ha egyes pozíciókat nem erősítenek meg.

Az FC Barcelona – amely 7 ponttal, és 2-9-es gólkülönbséggel zárt harmadikként BL-csoportjában – a spanyol bajnokságban is visszafogottan teljesít: 15 meccsen 23 pontot gyűjtött, ezzel pedig csak a hetedik a La Ligában.

(Forrás és kép: MTI/Xavi Bonilla / Spain DPPI / DPPI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email
Share on print