Szoboszlai Dominik ismét villantott egy mesterhármast – nézd vissza videón!

Alig néhány nap telt el azóta, hogy kiderült, Szoboszlai Dominik nyolcadik lett a Golden Boy-díj idei szavazásán, a fiatal tehetség ismét kimagasló teljesítményével hívta fel magára a figyelmet.

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

hirdetés

Szoboszlai Dominik mesterhármas

Alig néhány nap telt el azóta, hogy kiderült, Szoboszlai Dominik nyolcadik lett a Golden Boy-díj idei szavazásán, a fiatal tehetség ismét kimagasló teljesítményével hívta fel magára a figyelmet.

Az osztrák Bundesliga kilencedik fordulójában tegnap a címvédő Red Bull Salzburg 8–2-re győzött a St. Pölten otthonában, ebben a sikerben pedig nagy szerepe volt Szoboszlai Dominiknak és mesterhármasának.

hirdetés
hirdetés

A St. Pölten elleni bajnoki mérkőzésen már az első félidő 25. percében 4-0-ra vezetett a Red Bull Salzdburg csapata, a négy gólból kettőt a magyar középpályás szerzett tizenegyesből. A második félidőben mindössze hét percet kellett várni a folytatásra, a harmadik gólját akcióból szerezte Szoboszlai, ezzel az eredménnyel pedig immáron két mesterhármast is magáénak tudhat a felnőttek között. Szoboszlai teljesítményével jelenleg 16 mérkőzésen 8 gólnál és 9 gólpassznál jár.

Szoboszlai Dominik, akit 2017 októberében a The Guardian a világ legtehetségesebb 17 éves futballistái között említett, 2019 márciusában a goal.com az 50 legtehetségesebb csodagyerek 21. helyére rangsorolt, az Európai Labdarúgó-szövetség pedig 2020 januárjában a világ ötven legtehetségesebb labdarúgója közé választott. A fiatal labdarúgót 2016-ban igazolta a Red Bull Salzburg 500 ezer euróért, Szoboszlai Dominik értékét pedig jelenleg több mint 20 millió euróra becsülik a szakértők. Habár Szoboszlai Dominik szerződése a Red Bull Salzburg csapatánál 2022-ig szól, egyre több a találgatás azzal kapcsolatban, vajon hol folytatja pályafutását a tehetséges játékos.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Előző cikk A légzés mágikus ereje – így küzdd le a stresszt fókuszált légzéssel!
Következő cikk Joe Biden kémfilmekbe illő álláshirdetéssel keresi új informatikus csapatát