Szoboszlai 210 nap kihagyás után újra pályán!

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2021.07.18 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Szoboszlai 210 nap kihagyás után újra pályán!

Szoboszlai Dominik hosszú idő után bemutatkozott új csapatában: a magyar válogatott futballista szombaton az RB Leipzig AZ Alkmaar elleni felkészülési mérkőzésén debütált a Bundesliga ezüstérmesénél.

A húszesztendős középpályás a téli átigazolási szezonban, a Bundesliga legdrágább téli igazolásaként került a német együtteshez, amelyben két válogatottbeli csapattársa, Gulácsi Péter és Willi Orbán is szerepel.

Szoboszlai ezt megelőzően legutóbb tavaly december 20-án, még a Salzburg játékosként lépett pályára, azaz 210 nap kihagyás után játszott újra mérkőzést.

Szoboszlai hónapok óta küzdött szeméremcsont-gyulladással, már az utolsó salzburgi mérkőzéseken is fájdalomcsillapítókkal játszott, ki kellett hagynia a teljes tavaszi idényt és az Európa-bajnokságon sem állhatott Marco Rossi szövetségi kapitány rendelkezésére.

Az egyéni edzésmunkát március végén kezdhette el Szoboszlai, a csapattal való közös edzésen pedig májusban vehetett részt először a játékos.

Az AZ Alkmaar elleni felkészülési meccsen Jesse Marsch, az RB Leipzig vezetőedzője a kezdőcsapatba nevezte Szoboszlait, aki végül egy félidőt töltött a pályán, a német együttes a 19 éves Lazar Samardzic góljával 1-0-ra nyerte meg a mérkőzést.

(Kiemelt kép: RB Leipzig)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!