Robbie Keane: a Qarabag elhiszi, hogy már továbbjutottak

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2025.08.22 | Sport | Olvasási idő: 4 perc
Robbie Keane: a Qarabag elhiszi, hogy már továbbjutottak

Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője szerint a Qarabag játékosai úgy ünnepeltek kedden a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája-rájátszás első mérkőzésén kiharcolt 3-1-es győzelem után, mintha már továbbjutottak volna.

Az azeri csapat többet birtokolta a labdát az első félidőben is, játékosai gyorsan és pontosan passzolták a labdát, de kifejezetten nagy gólhelyzetig ekkor még nem jutottak, majd az idei ötödik Bajnokok Ligája-selejtezős mérkőzésén az ötödik gólját szerző Varga Barnabás találatával vezetést szerzett a Ferencváros. Sőt Lenny Joseph kétszer is betalálhatott volna, de a szünetig maradt az egygólos hazai előny.

„Az ellenfél játékosai technikásabbak, ez látszódott is a pályán, és nem mondhatom, hogy uraltuk a mérkőzést, de az első félidő rendben volt. Vezetést szereztünk, sőt növelhettük is volna az előnyt.”

Aztán közvetlenül a szünet előtt Ötvös Bence megsérült, a 27 esztendős védekező középpályás a bokáját fájlalta és sírva hagyta el a pályát, ez pedig döntő momentumnak bizonyult. Fordulás után a Qarabag három gólt szerzett.

„Az orvosi diagnózisra még várni kell, de annyi biztos, hogy Ötvös kiválása a középpályáról érezhető veszteség volt számunkra – jegyezte meg a vezetőedző.

„A gólokat nem azért kaptuk, mert az ellenfél felépített támadások végén kijátszott bennünket, hanem mert Ötvös hiányában könnyedén átjátszotta a középpályánkat, ráadásul bedobás és sarokrúgás után is kaptunk gólt. Csalódott vagyok az eredmény miatt.”

Az ír szakember hozzátette, egyáltalán nem reménytelen csapata helyzete, csak hatékonyabban kellene a helyzeteket kihasználni.

„Megint látszódott, hogy a Bajnokok Ligájában mennyire apróságokon múlik egy-egy mérkőzés. Az ellenfél valamennyi kapura tartó lövéséből eredményes volt, de Varga Barnabásé után mi is szerezhettünk volna még gólt, elég csak Lenny Joseph két helyzetére gondolni, vagy mondhatnám Aleksandar Pesic és Jonathan Levi lehetőségét is. A Qarabag értékesítette a helyzeteit, mi pedig nem, és ez döntött.”

A Ferencváros szakvezetője elmondta még, kétgólos hátránynál miben látja csapata esélyét a visszavágón.

„Látták, hogy ünnepeltek a játékosok? Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad.”

A Qarabag elsősorban a tavaly még a Ferencvárost erősítő, két gólpasszt is adó Kady Borges vezérletével a második félidőben magabiztosnak tűnt, és a 3-1-es győzelem után érthető volt az öröm játékosai és a szakmai stáb részéről. A vezetőedző azonban diplomatikusan nyilatkozott.

„Elégedett vagyok csapatom teljesítményével, de a visszavágón sokkal figyelmesebbnek és koncentráltabbnak kell lennünk, mert most is láthattuk, hogy a Ferencvárosban is vannak jó játékosok. Az első félidőben kapott gól nyomást helyezett ránk, ezért szünet után kockáztattunk” – fogalmazott Gurban Gurbanov, majd hozzátette, hogy az öltözőben megbeszéltek szerint játékosai a második félidőben még inkább gólra törően futballoztak, nem elégedtek meg az egyenlítéssel, és ennek a felfogásnak az eredménye a győzelem.

A visszavágót jövő héten szerdán rendezik Bakuban, közép-európai idő szerint 18.45-től. A párharc továbbjutója a Bajnokok Ligája-, míg vesztese az Európa-liga-főtáblán folytatja szereplését, s biztosan játszhat további nyolc-nyolc mérkőzést.

(Forrás és kiemelt kép: MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!