Kettős sikerrel jutott tovább a Ferencváros, biztos az őszi folytatás

A magyar bajnok Ferencváros hazai pályán 4-3-ra legyőzte az örmény Noah együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulós párharcának szerdai visszavágóján, így kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel jutott tovább és ősszel biztosan valamelyik európai kupasorozat főtábláján szerepel majd.
A gólgazdag összecsapáson előbb Pesic, majd Joseph góljára is válaszolni tudtak az örmények, a szünet után pedig Zachariassen tizenegyesből szerzett góljára is tudott még reagálni a rivális. A mérkőzést eldöntő találatot Varga Barnabás szerezte.
A Ferencvárosnak még két párharcot kell megnyernie ahhoz, hogy a BL-ben főtáblára kerüljön, ugyanakkor legrosszabb esetben is a Konferencia-liga alapszakaszában folytathatja az ősszel.
A BL-selejtező 3. fordulójában a zöld-fehérekre a Ludogorec vár, miután a bolgár bajnok a gól nélküli első mérkőzés után hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el, majd a hosszabbításban 3-1-re legyőzte a horvát Rijekát, amely kilenc emberrel fejezte be a visszavágót.
A ferencvárosi szurkolók már a kezdő sípszó előtt megteremtették a kiváló hangulatot a csaknem teltházas Groupama Arénában, és már az első percben gólnak tapsolhattak.
Az örmények szellős középpályáját nagyon simán játszotta át a Tóth Alex, Joseph kettős, utóbbi passzából pedig Pesic volt eredményes.
A bekapott gól nem szegte a vendégek kedvét, akik stabilizálták a játékukat és hamar egyenlítettek: a zöld-fehér védelem mögé hajszálpontosan begurított labdát Ferreira passzolta Dibusz kapujába.
Perceken belül érkezett viszont a válasz a Ferencváros részéről, a harcosan futballozó Tóth beadását Joseph bólintotta öt méterről védhetetlenül a kapuba. A folytatásban több helyzet is adódott a hazaiak előtt, gólt viszont a szünetig csak a vendégek szereztek, amikor egy gyors ellentámadás végén a nagyszerű ütemben középre gurított labdát Matheus Aias passzolta Dibusz lábai között a hálóba.
Fordulás után hamar visszavette a vezetést az FTC, a Joseph által kiharcolt büntetőt Zachariassen értékesítette.
A folytatásban lendületben maradt a hazai együttes, újfent voltak gólszerzési lehetőségei, de az örmények kapuját nem sikerült bevenni. A rivális ugyanakkor a hajrához közeledve megint izgalmassá tudta tenni a meccset, egy balról érkező beadásra Grgic robbant be jó ütemben, a vetődő Dibusz pedig a fejes után már csak a saját kapujába tudta ütni a labdát.
Nem sokáig örülhetett viszont a maroknyi örmény szurkolótábor, a 10 perccel korábban csereként pályára küldött Varga Barnabás ugyanis egy szép támadás végén nagyszerűen lőtte ki a jobb alsó sarkot 13 méterről.
A hajrában az örmény együttesnek már nem maradt ereje az újabb egyenlítésre, így a Ferencváros kettős győzelemmel lépett tovább.
(Forrás és kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka)