Katari kézbe kerülhet a Manchester United

Apple Manchester United

Katari befektetők arra készülnek, hogy a napokban ajánlatot tegyenek a Manchester United megvásárlására, megerősítve ezzel az ország azon törekvéseit, hogy a futballvilág egyik meghatározó szereplőjévé váljon – írja a Bloomberg hozzátéve, hogy a katari konzorcium már a héten elküldheti az első ajánlatot.

Az angol labdarúgó-bajnokság tabelláján jelenleg harmadik helyen álló klub tulajdonosainak tanácsadója a New York-i Raine Group bank. A Manchester United részvényei 5,3%-ot emelkedtek a hétfői New York-i kereskedés elején.

Nem sokkal azután, hogy a Manchester United tavaly bejelentette, közös megegyezéssel, azonnali hatállyal szerződést bontanak Cristiano Ronaldóval, az MU vezetősége nyilvánosságra hozta, vizsgálják a legendás klub eladásának lehetőségeit is.

Hivatalosan eddig csak Jim Ratcliffe brit milliárdos jelentette be érdeklődését a Manchester United megvásárlását illetően, aki a Goldman Sachs Group és a JPMorgan közreműködésével dolgozik a lehetséges ajánlaton.

A Bloomberg News először januárban számolt be arról, hogy az államilag támogatott katari befektetők mérlegelik a Manchester Unitedbe történő befektetést.

A QIA-tól különálló Qatar Sports Investments már tulajdonosa a francia Paris Saint-Germain klubnak. Az európai futball irányító testületének, az UEFA-nak a szabályzata viszont kimondja, hogy az azonos többségi tulajdonossal rendelkező csapatok nem indulhatnak a régió nagy tornáin, beleértve a Bajnokok Ligáját is.

Nem példa nélküli, hogy egy tulajdonos két klubot is indít ugyanazon az európai versenyen.

Az FC Red Bull Salzburg és az RB Leipzig 2018-ban találkozott egymással az UEFA Európa-ligában, miután megmutatták, hogy a két csapat között egyértelmű a különbség, annak ellenére, hogy mindkettő a Red Bull GmbH csoport tagja.

Tamim bin Hamad Al Thani sejk, Katar uralkodó emírje elkötelezett Manchester United-szurkoló, így valószínűleg nem akarja elszalasztani a lehetőséget, hogy megszerezze szeretett klubját és a világ egyik legnagyobb sportmárkáját.

Az egyeztetések még folyamatban vannak, még nem hoztak végleges döntést arról, hogy mely katari entitások biztosítanak végül tőkét a Manchester United pályázati anyagához.

Adam Sommerfeld, a Certus Capital sportbefektetési szakértője úgy becsüli, hogy a Manchester United megvásárlására tett ajánlat sikeréhez az összegnek el kell érnie legalább a 4 milliárd fontot, amivel a sporttörténelem egyik legnagyobb sportfranchise-ügylete lehet a tranzakció.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!