Idén egyszerre 20 helyszínen kerül megrendezésre a Futball Éjszakája

Futball Éjszakája 2020

Húsz helyszínen, színes programokkal várja a szurkolókat a Futball Éjszakája, amelyet idén harmadik alkalommal rendeznek meg jövő pénteken.

“Nem vagyunk egyszerű helyzetben, de nemcsak mi, hanem az egész életünk gellert kapott a vírustól” – mondta a József Attila Színházban tartott keddi sajtótájékoztatón Nemcsák Károly, a szervezőbizottság elnöke, a színész válogatott csapatkapitánya.
“Úgy gondoltuk, amíg a helyzet engedi, nem mondunk le arról, hogy megszervezzük az eseményt. Már csak azért sem, mert a karantén után különösen szükség van az emberi kapcsolatokra. Kapkodásnak helye nincs, átgondolt stratégiát kell követnünk. Akadtak nehézségek, de lesz Futball Éjszakája.”

Nemcsák Károly felidézte, hogy első alkalommal az MTK Budapest, tavaly a Vasas pályája volt a központ, idén pedig nyitnak a vidéki klubok felé, egy NB III-as csapat otthona, Sényő lesz a centrum, egyben a színész-újságíró rangadó helyszíne.

A Magyar Labdarúgó Szövetséggel közösen létrehozott esemény célja a futball, a hazai klubok népszerűsítése, új szurkolók bevonása, a sportág háttérnek bemutatása. A jelenlegi helyzetben megrendezhető az esemény, de szükség esetén törölhető, a szervezők folyamatosan frissítik az esemény weboldalát. Első alkalommal 24, tavaly 40 helyszín várta a szurkolókat. Az idén a megyei klubokat is meghívták, és körülbelül 20 helyszín vállalta a rendezést.

A programokat minden csapat maga állítja össze, több helyen lesz stadiontúra, labdarúgással kapcsolatos filmek vetítése, kiállítás, szurkolói ankét, gyerekfoci, teqball és 11-es rúgó verseny.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!