Hazai pályán dől el a pótselejtező sorsa
Ma Budapesten a magyar válogatott Írország ellen lép pályára, ezen a mérkőzésen dől el, ki végez az F csoport második helyén, illetve ki kerül a pótselejtezőbe. Eközben Portugália hazai pályán Örményország ellen biztosíthatja be a vb-részvételét.
Hogy nézett ki a magyar csapat útja eddig?
A selejtezőben jól szerepelt a válogatottunk, mindössze egy vereséget szenvedtek, 2 döntetlen és 2 győzelem mellett. Nehezen indult az eleje, mivel az első meccsen, Dublinban 2:0-ás vezetéssel kezdtünk az első félidőben, de a végeredmény 2:2 lett. Hozzá tartozik, hogy Sallai piros lapot kapott azon a meccsen. Ezt követte egy nagyon küzdelmes mérkőzés hazai pályán a Portugálok ellen, amit a végén vesztettünk el 2:3-as arányban. A 3. fordulóban Örményországot fogadta a magyar válogatott, amit nagyon nehezen, de megnyert 2:0-ra. Az ezt követő fordulóban Portugáliában egy bravúros döntetlent értek el, amivel közelebb kerültek a második hely megszerzéséhez.
Ezt olvastad már?
Foci VB 2026 – esélylatolgatás A-tól F csoportig
Botrány Bakuban: az UEFA vizsgálja a Chelsea meccsét
Az örmény válogatott megnehezítette a magyarok dolgát, főleg a második félidőben, de maradt a 0:1-es állás a végén, amivel már csak egy karnyújtásnyira volt a biztos második hely. De ehhez a portugálok is kellettek volna, azonban ők nem bírtak az írekkel és 2:0-ra elvesztették a meccset. Ma tehát az írek elleni mérkőzés mindennél fontosabb lesz. Hazai pályán, hazai közönség előtt, egy olyan szurkolótábor előtt, ami egyedülálló. Mindössze egy döntetlenre van szükség, de valószínűleg a győzelem lesz a cél!
A folytatás – A sorsdöntő mérkőzés előtt
A magyar válogatott tehát újra olyan helyzetben találja magát, amikor a saját kezében van a sorsa. Marco Rossi csapata már többször bizonyította az elmúlt években, hogy kiélezett helyzetekben képes higgadtan, fegyelmezetten teljesíteni. A keret nagy része már megtapasztalta a 2024-es Eb-re való kijutást, a Nemzetek Ligájában aratott sikereket, valamint az Anglia és Németország elleni nagy győzelmeket – így mentálisan készen állnak a kihívásra.
A Puskás Aréna ma biztosan megtelik, és a hazai pálya előnye óriási fegyver lehet. A magyar csapat rendszerint jól reagál a szurkolói támogatásra: ha az első perctől sikerül nyomást gyakorolni, agresszívan letámadni és a megszokott szervezettséget hozni, az ír válogatott dolgát nagyon meg tudják nehezíteni. Az írek ugyan fizikálisan erősek és szervezettek, de idegenben jóval veszélytelenebbek – amit ebben a selejtezősorozatban is láthattunk. ( 2 meccs 2 vereség)
A hazai pálya lehet a kulcs
A mai találkozó tehát nem csupán egy meccs a sok közül: ez a mérkőzés határozza meg, hogy a magyar válogatott folytatja-e a világbajnoki álmot.
A döntetlen is elég lenne, de Rossi csapata sosem volt az, amelyik a biztonsági játékot választja. A cél egyértelmű: stabil védekezés, gyors és pontos támadások, és egy olyan teljesítmény, amire a közönség és a játékosok is büszkék lehetnek.
A pótselejtező sorsa tehát hazai pályán dől el. A kérdés már csak, hogy ismét játszhatnak pótselejtezőt a kijutásért, vagy megint várnunk kell 4 évet. Erre pedig ma este választ kapunk.
Borítókép: Freepik






