Gulácsi: még szebb a siker, hogy Szalai lőtte a győztes gólt

Szalai Ádám - Nemzetek Ligája - Németország

A játékosok a csapatmunkát emelték ki elsődlegesen a magyar labdarúgó-válogatott németek felett aratott pénteki 1-0-s győzelmével kapcsolatban, és a gólszerző csapatkapitányt, Szalai Ádámot méltatták.

“Szenzációs ilyen csapatok ellen nyerni, mint Anglia és most Németország, főleg úgy, hogy meg is érdemeltük. Persze előfordult, hogy beszorítottak minket, de ez inkább passzív fölény volt, mert nem tudtak helyzeteket kialakítani. Még 1-0 után is nekünk voltak tisztább lehetőségeink. Jól védekeztünk, jól zártuk le a területeket, nem tudtak velünk mit kezdeni” – értékelt Gulácsi Péter, aki különleges győzelemnek nevezte a lipcseit, mert 50. válogatottsága alkalmával éppen ott aratott sikert a nemzeti együttessel, ahol hét éve játszik.

Az RB Leipzig kapusa szerint a “ki nem mondott alapcélt” elérték a bennmaradással, de ezt még szebbé teszi, hogy a válogatottól búcsúzó Szalai Ádám szerezte a győztes gólt.

“Ennek így kellett történnie, Szalai nagyon megérdemelte. Remélem, az olaszok ellen még egyszer be tud találni” – méltatta a 34 éves csatárt Szoboszlai Dominik, aki külön köszönetet mondott a Basel támadójának, amiért lecserélésekor neki adta át a csapatkapitányi karszalagot.

Az RB Leipzig játékosa szerint a magyar válogatott megmutatta, hogy bármire képes és bármit elérhet csapatként. Hozzátette, “nem szabad elszállni” maguktól, ugyanilyen mentalitással kell kimenni a pályára hétfőn az olaszok ellen is, mint idegenben Németország vagy éppen Anglia ellen.

Nagy Ádám filmbe illő forgatókönyvnek nevezte, hogy Szalai Ádám szerezte a három pontot érő találatot, amely ráadásul igazán szépségdíjasra sikerült.

“Az angolokban nem lehet bízni, de hát megszoktuk, hogy semmi nem hullik az ölünkbe. Végül is az is egy ajándék, hogy hazai pályán harcolhatjuk ki a csoportgyőzelmet” – utalt arra a Pisa középpályása, hogy a szigetországiak milánói vereségével a hétfői találkozó dönt az első helyről és ezáltal a négyes döntőbe jutásról.

“Bár a döntetlen nekünk kedvezne, nem játszhatunk arra. Az lenne a non plus ultra, ha Szalai utolsó meccsén ezt ki tudnánk vívni” – fűzte hozzá.

A magyar csapat hétfőn fejezi be a Nemzetek Ligája csoportkörét. A hatodik, utolsó fordulóban az olaszokat fogadja a Puskás Arénában, ahol már döntetlennel is az első helyen végez, és bejut a sorozat jövő júniusi, négyes döntőjébe, vereség esetén pedig második lesz a Squadra Azzurra mögött.

(Forrás és kép: MTI / Illyés Tibor)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!