Egyelőre nem műtik meg Sallai Rolandot

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2022.09.06 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Egyelőre nem műtik meg Sallai Rolandot

Egyelőre nem műtik meg Sallai Rolandot, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Freiburg magyar válogatott támadóját, aki szombaton a Bayer Leverkusen elleni összecsapáson sérült meg súlyosan.

A 25 éves futballistát a leverkuseni Jonathan Taha a negyedik percben úgy rúgta arcon, hogy a cipője a szemét is érte. A kórházban kiderült, Sallainak eltört az arccsontja. Édesapja, Sallai Tibor az M1 aktuális csatornának elmondta, a hétfői kontrollvizsgálat enyhe javulást mutatott és egyelőre nem műtik meg fiát, akinek a következő egy hétben pihennie kell.

Hozzátette, az eset során keletkezett vérömleny nyomja az idegeket, így a játékosnak kicsit kettős látása van.

Sallai Tibor megjegyezte, az egy hét múlva sorra kerülő újabb kontroll után dőlhet csak el, hogy fiát meg kell-e műteni, ugyanakkor úgy tudja, már készül számára az a speciális maszk, amelyet ilyen esetekben hordani szoktak a pályán.

A szélsőt az eset után percekig ápolták, végül a közönség vastapsa és éltetése közepette hordágyon vitték le a pályáról, majd lecserélték, később pedig kórházba szállították kivizsgálásra.

Csapata így nélküle nyert 3-2-re a Bayer Leverkusen otthonában, és sikerével a tabella első helyén várja a következő fordulót a Bundesligában.
(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!