Dárdai: sértegetni kell a játékosakat időnként

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2023.12.04 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Dárdai: sértegetni kell a játékosakat időnként

A Dárdai Pál által irányított Hertha BSC vasárnap 5-1 arányban nyert az Elversberg csapata ellen a német másodosztály 15. fordulójában.

A fölényes győzelem azért is kiemelkedő, mert a félidőben még csak 2-1 volt a mérkőzés állása, azóta pedig az is kiderült, mit mondott Dárdai az öltözőben, hogyan motiválta a játékosokat a félidőben.

„Az első félidőben túl jó házigazdák voltunk: olyan passzaink voltak, amiket az ötödosztályban nem látni”

– árulta el Dárdai a BZ-Berlin kérdésére. „Időnként sértegetni kell a játékosokat egy kicsit, hogy felpörögjenek és igazán jó mérkőzést játszanak. Egy kicsit már beleuntam viszont ebbe, nekik is fel kellene piszkálniuk egymást, de még mindig csak én csinálom” – tette hozzá.

A motivációs beszéd hatásos volt, a második játékrész közepén a Hertha alig tíz percen belül három gólt szerzett. A Hertha jelenleg a nyolcadik a tabellán.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!