Dárdai Pál reagált a pletykákra, miszerint távozik a vezetőedzői posztról

Dárdai Pál - 2021

Az RB Leipzig elleni 6-0-s vereség után a Bundesliga 7. fordulójában ismét kikapott Dárdai Pál csapata.

A Hertha BSC hazai pályán szenvedett ismét vereséget, ezúttal a Freiburg ellen 2-1 arányban. A Hertha BSC statisztikája így az idei szezonban eddig hét mérkőzésből két győzelem és összesen húsz kapott gól. A sorozatos kudarcok után felröppentek a hírek Dárdai Pál távozásával kapcsolatban, a vezetőedző most reagált a pletykákra:

„Egyéves szerződésem van és ezt ki is töltöm, ha csak nem történik valami rendkívüli. Nem akarok teher lenni. Mindig szenvedélyesen dolgozom és a motivációm is megvan” – fogalmazott Dárdai Pál.

Dárdai Pál mellett Fredi Bobic, a Hertha BSC sportigazgatója is megszólalt az ügyben: “Nem esünk pánikba” – zárta rövidre a sportigazgató a kérdést.

Mint ismert, Bruno Labbadia menesztése után vette át Dárdai Pál a vezetőedző nélkül maradt Hertha BSC labdarúgó csapatának irányítását idén januárban.

„Aki ismer, tisztában van azzal, milyen sokat jelent nekem a Hertha. A szívem mélyén tudtam, hogy segítenem kell. Nem vagyunk könnyű helyzetben, mi több, állítom, hogy nehezebb szituációban veszem át a csapatot, mint hat évvel ezelőtt” – mondta akkor Dárdai Pál, akinek jelenlegi szerződése 2022 nyárig szól.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!