A Real Madridé a trófea, Courtois a BL-döntő hőse

Real Madrid - Bajnokok Ligája

A Real Madrid nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2021/22-es kiírását, miután szombaton a párizsi fináléban 1-0-ra legyőzte a Liverpool együttesét.

A Stade de France-ben rendezett, több mint félórás csúszással kezdődött összecsapás egyetlen gólját Vinícius Júnior szerezte az 59. percben, ugyanakkor a spanyol bajnoknál a hős Thibaut Courtois volt, a belga kapus ugyanis számos nagy védést mutatott be.

A Real Madrid ezzel története során 14. alkalommal diadalmaskodott a legrangosabb európai kupában. Az ötödik BL-döntőjében szereplő vezetőedző, Carlo Ancelotti rekordot jelentően negyedszer ért fel a csúcsra.

Ritkán tapasztalható események vezették fel a finálét, a találkozó kezdése több mint fél órát csúszott, helyi beszámolók szerint azért, mert rengeteg néző a kapukon kívülre szorult, miközben sokan belépő nélkül próbáltak bejutni a Stade de France-be. A rendbontók megfékezésére a rendőrök könnygázt is bevetettek.

A kezdést követően a Liverpool ragadta magához a kezdeményezést, a Realnak csak szórványos kontratámadásai voltak. Az angolok először Szalah révén kerültek helyzetbe, ekkor Courtois hárított, nem sokkal később pedig, Mané próbálkozásánál a kapufa mentett.

A Real Madridnak a 43. percig még csak kapu felé irányuló próbálkozása sem volt, akkor viszont Benzema szinte a semmiből talált be, a VAR azonban közel háromperces elemzés után lest állapított meg.

A második játékrészt lendületesebben kezdte a Real Madrid és az 59. percben Vinícius Júnior meg is szerezte a vezetést. Ezt követően újra Courtois percei következtek, a belga hálóőr fantasztikus védésekkel őrizte csapatának a vezetést. A 30 esztendős hálóőr lett a finálé hőse, ugyanis BL-döntőbeli rekordot jelentő kilenc védéssel végül sikerre vezette csapatát.

(Forrás és kép: MTI / Nigel Keene / ProSportsImages / DPPI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!