A Real Madrid lehet az első, aki viheti Haalandot

Erling Haaland - Premier League - Real Madrid

Erling Haaland idén nyáron érkezett a Borussia Dortmundtól a Manchester City csapatához, heti több mint 500 ezer fontos fizetésével pedig a 21 éves tehetség egyből a Premier League legjobban fizetett játékosa lett.

Haaland azóta is megállíthatatlan, sorra dönti a futballrekordokat, nem véletlen, hogy eredményeit nemzetközi berkekben is folyamatosan figyelik. A Marca spanyol sportlap írta meg, hogy a Real Madrid lehet az első, aki két év múlva szerződtetheti a norvég játékost.

Haaland szerződésében ugyanis szerepel egy kivásárlási záradék, miszerint két év múlva a Real Madridnak elővásárlási joga lesz a játékosra, így a királyi gárda kedvező feltételek mellett, tárgyalás és sorbanállás nélkül viheti Haalandot – írja a Marca.

A sportlap úgy tudja, a kivásárlási ár 2024-ben 200 millió euró, míg 2025-ben 175 millió euró, igaz, ezt sem a Manchester City, sem Erling Haaland nem erősítette meg.

A norvég játékosnak viszont a Red Bull Salzburgnál és a Borussia Dortmundnál is szerepelt kivásárlási záradék a szerződésében, édesapja elmondása szerint pedig fia szeretné mind az öt topligában kipróbálni magát, így könnyen lehet, hogy két év múlva már aktuális is lesz a szerződés ezen pontja.

(Kiemelt kép: Alan Martin / Colorsport / DPPI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!