A FIFA egykori vezére keményen bírálja utódját

Joseph Blatter, a FIFA korábbi elnöke hosszú hallgatás után újra megszólalt és nem kertelt, amikor a nemzetközi szövetség jelenlegi vezetőjét, Gianni Infantinót és a sportág irányát kritizálta. Szerinte mára végletekig feszítették a futballt, a játékosokat kizsigerelik, a döntések pedig háttéralkuk és érdekcsoportok mentén születnek.
Blatter a német RTL-nek adott interjújában egyenesen úgy fogalmazott: a futballt gyakorlatilag „átadtuk” a Közel-Keletnek, különösen Szaúd-Arábiának.
„Elvesztettük a futballt. Felajánlottuk Szaúd-Arábiának, ők pedig gondolkodás nélkül elvették” – mondta a 88 éves sportvezető hozzátéve, hogy a FIFA részéről semmi ellenállás nem érkezett.
Blatter szerint a FIFA működése is teljesen átalakult.
„Az én időmben még tartottunk valódi üléseket, ahol lehetett vitázni, a kongresszus pedig döntéseket hozott. Ma már senki nem szólal meg, mindent elektronikusan intéznek” – jegyezte meg, majd cinikusan hozzátette, hogy akár hatórás késéssel is be lehet esni a kongresszusra.
Ezzel a májusi esetet idézte fel, amikor Infantino Paraguayban csak késve érkezett a FIFA-kongresszusra, miután Donald Trumppal utazott a Közel-Keletről. A helyzet annyira kiéleződött, hogy az európai tanácstagok tiltakozásképp közösen vonultak le a színpadról.
Blatter élesen bírálta a megújult klubvilágbajnokságot is, amely vasárnap a Paris Saint-Germain és a Chelsea döntőjével zárul. A tornát immár négyévente, 32 csapattal rendezik meg, amerikai helyszínen.
„Ez már túl sok. Mindig ugyanazok a klubok, ugyanazok a játékosok” – mondta. „Pedig nekik pihenésre lenne szükségük. A nyári hőségben meccset játszani nem normális. Ez egészségtelen. Meg kellene védeni a játékosokat.”
Joseph Blatter 1998 és 2015 között vezette a FIFA-t, mielőtt egy korrupciós botrány nyomán lemondani kényszerült. Később minden futballal kapcsolatos tevékenységtől eltiltották. Most mégis úgy tűnik, nem tud – vagy nem akar – csendben maradni.