Kína lassan ellehetetleníti, hogy a saját polgárai külföldre utazzanak

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2023.10.19 | Gasztró & Utazás | Olvasási idő: 3 perc
Kína lassan ellehetetleníti, hogy a saját polgárai külföldre utazzanak

Főként az állami szférában dolgozók, a bankok és bizonyos nagyvállalatok alkalmazottait érintik az indokolatlanul szigorú utazási korlátozások.

Ha egy kínai közalkalmazott vagy banki dolgozó magánemberként külföldre utazik, számolnia kell azzal, hogy a hatóságok feltérképezik majd a külföldi személyekkel ápolt kapcsolataikat – írja a vg.hu a Reuters cikke alapján. A külföldi utazás feltételei az elmúlt két év során rengeteget szigorodtak. Kína egyes esetekben meg is vonja polgáraitól az utazás lehetőségét, de gyakran előfordul az is, hogy előre meghatározzák annak időtartamát vagy épp gyakoriságát, miközben az engedélyezési folyamat hosszadalmasabbá vált. A korlátozások nem állnak összefüggésben a koronavírus-járvánnyal – nyilatkozta néhány érintett a Reutersnek.

Az intézkedések összhangban állnak a Hszi Csin-ping elnök politikájában bekövetkezett irányváltással. Hszi ugyanis mostanság egyre inkább a nemzetbiztonságra fókuszál, s mind inkább tart az esetleges nyugati kémek akcióitól. A kormányzat a veszély elhárításának egyik legkönnyebb módját látja abban, ha szűkre szabja az utazási lehetőségeket saját polgárai számára.

A Reuters arra is felhívta a figyelmet, hogy az utazási korlátozások már hosszú ideje érvényesek a magas rangú kormányzati vezetők, továbbá a bizalmas információkhoz is hozzáférő cégvezetők tekintetében. Az viszont kétségkívül újdonság, hogy a szigorú intézkedéseket immáron a közalkalmazottakra is kiterjesztik, akiknek száma a becslések szerint eléri a 7 milliót, míg az állami vállalatok dolgozói 70 millióan lehetnek – jóllehet e legfrissebb adat 2015-ös.

A Kína egyik legbefolyásosabb pénzintézetének számító China Construction Bank alacsonyabb beosztású dolgozói évente egyszer igényelhetnek külföldi utazást, melynek időtartama nem haladhatja meg a 12 napot – árulta el a Reutersnek két érintett. A Kínai Fejlesztési Bank egyik legnagyobb részlegénél idén senki nem távozhat külföldre. Sőt, bizonyos beszámolók szerint a korlátozások immár az állami iskolákban tanítók egy meghatározott körére is érvényesek.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!