Hat spanyol kisváros, Barcelona helyett

Elek Lenke Elek Lenke | 2024.06.16 | Gasztró & Utazás | Olvasási idő: 5 perc
Hat spanyol kisváros, Barcelona helyett

Emlékszel még a Vicky Cristina Barcelona című filmre? Nos, Woody Allen régi-új korszakának egyik leghíresebb darabja után még inkább megugrott a város iránti elképesztő érdeklődést. Addig is jellemző volt a túlturizmus, vagy, ahogy a szakmában nevezik, overtourism, de a premier után, sőt, azóta is, szinte megállíthatatlan a turisták áradata.

Ma már ott tart a spanyol turisztikai ágazat, hogy fizet azért a bloggereknek és turisztikai szakíróknak, hogy Barcelona helyett más meseszép spanyol kisvárosokat népszerűsítsenek.

Hegymászás a vörös sziklafalon


Ezek esetében nem a „süttetjük magunkat egész nap a strandon” a vonzerő, hanem inkább a történelem, régi kultúrák, szűk kis belső udvarok, templomok megtekintése, és persze a gasztronómia, tapas és bor, minden mennyiségben. A vagabond.se című svéd turisztikai lap szakírója felsorol néhány városkát, elterelve a figyelmet Barcelonáról.

Ilyen például az aragóniai Albarracín, amely a helyiek szerint is Spanyolország egyik legszebb faluja. A település a Sierra de Albarracín csúcsai között található, amelyek az Ibériai hegység részét képezik. Albarracínt meredek vörös sziklafalak veszik körül, amelyek alkalmasak hegymászásra is. Mindössze ezren lakják a falut, amely szépen megőrizte a mór és középkori építészet emlékeit. A hatvanas évekbeli komoly helyreállítási munkák megmentették az itteni épületeket a pusztulástól.

A madridiak kedvelt kirándulóhelye lett a toledói Kasztília-La Mancha

A település mindig fontos szerepet játszott az ország történelmében. Már Kr.e. 192 körül létezett itt egy akkor stratégiainak számító település, amely azonban nem tudott ellenállni a Római Birodalom terjeszkedésének. Toledo a rómaiak katonai központja lett az Ibériai-félszigeten. Később a muszlim uralom alatt is megőrizte a város stratégiai jelentőségét, és erődítményét. Ma a madridiak kedvelt kirándulóhelye. Kihagyhatatlan a séta a város zsidónegyedének szűk sikátoraiban.

Ubrique egy festői falu, vagy ahogyan az itt élők nevezik, pueblo blanco (fehér város) a Serrania de Ronda hegységben, Cadiz tartományban. Itt találkoznak össze a Grazalema és a Los Alcornocales természetvédelmi területek, és rengeteg túrázási lehetőség kínálkozik a környéken. A város különleges szépségét a Cruz de Tajos sziklafal adja, amely a település mögött magasodik. Ubrique nemcsak történelmi emlékeiről híres, de divat- és bőriparáról is. Az olyan nagy márkák, mint a Loewe, a Louis Vuitton és a Gucci termékei részben itt készülnek, és persze kaphatók is, kis butikokban.

Mallorca, másként


A sziget a svédek egyik legkedveltebb úti célja, évtizedek óta. A skandináv fiatalok először vagy Görögországba vagy Mallorcára utaznak a barátaikkal. Húsz évvel ezelőtt a Vagabond szerkesztői ezt írták a mallorcai Deiáról: „Egy kis falu a hegyekben, ahol sok művész él. Szűk sikátor, gyönyörű templom, nagyon nyugodt a hely, sok hippi él itt.” Mára a hippik vagy elvándoroltak, vagy letelepedtek és meggazdagodtak. A város a jómódúak és a hírességek kedvelt helye lett. Palmából, Mallorca fővárosából Deià körülbelül 40 percnyi autóútra fekszik északnyugatra.

Arab paloták, több száz éves egyetemek


Bár Andalúziában sok hasonló település található, Rondában van valami különleges. A város egy fennsíkon található, 750 méterrel a tengerszint felett, és egy mély szurdok választja ketté. A kanyargós Guadalevín folyó 200 méter mélyről tör fel a szurdokból. A legfőbb látnivaló a Palacio de Mondragón, egy régi arab palota, amely a 14. században épült. Itt található a Városi Múzeum is, gyönyörű kertjeivel. Ronda mindössze egy órányi autóútra van Marbellától északra.

A salamanca-i, Castile & Leon egyeteme egyike Európa legrégebbi, ma is működő egyetemeinek. Hidak, katedrálisok, templomok őrzik itt a mai napig a régi idők emlékeit, amelyek mára turisztikai látnivalóvá avanzsáltak.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!