Fedezd fel Görögország holdbéli tengerpartját!
A Görögországba látogató turisták elsősorban Santorini kék kupoláira vagy Míkonosz fantasztikus strandjaira kíváncsiak, pedig érdemes lenne felfigyelniük Mílosz vulkanikus szigetére is, mely a világ egyik legérdekesebb tengerpartját rejti.
Az elbűvölő Mílosz a Kükládok szigetcsoportjának tagja, és bár több okból is nevezetes (1820-ban itt találták meg azt a görög szobrot, amit Méloszi Aphrodité néven ismer az utókor), idegenforgalmi szempontból még mindig „radar alatt van”, hiszen a Görögországba látogató turistákat inkább Athén kulturális nevezetességei, Santorini színkavalkádja és Míkonosz híres strandjai tartják izgalomban. Pedig aki világszerte egyedülálló látványosságokat szeretne látni, az nagyon is jó helyen jár, ha Míloszra téved. A Sarakiniko nevű tengerparti szakasz ugyanis – rendhagyó formái miatt – valódi geológiai csoda – írja a thrillist.com. A strand hosszú évmilliók alatt kialakult, csontfehér sziklaszirtjeit vulkánkitörések, kemény szelek és tajtékos hullámok csiszolták ennyire különlegessé.
Az utazók a partszakasz homokján járva tényleg úgy érezhetik, mintha nem is a kék bolygón, hanem a Holdon sétálnának.
Kevesen tudják, de Sarakiniko már az ókori görögök számára is fontos helyszín volt, mivel gazdag obszidián-lelőhely (a vulkáni üvegként is ismert kőzet a korabeli fegyvergyártás egyik alapanyaga volt).
A partszakasz ma is használatos elnevezése a görög „sarakeeni” szóból származik, ami „szaracén”-t jelent, utalva a bizánci éra kalózaira, akik a környék barlangjaiban és titkos, félreeső helyein tárolták a kincseiket.
2003-ban egy Afrika nevű kambodzsai tartályhajó hatalmas viharba került, majd a sziget szikláinak ütközött. Bár a legénység összes tagja túlélte az incidenst, a jármű nagy részét elnyelték a habok, roncsai azóta is a tenger fenekén pihennek. A 22 évvel ezelőtti eset miatt sok kalandortermészetű turista látogat Míloszra, lelkesen kutatva a „víz alatti hajótemető” után.
Pedig a sziget – és Sarakiniko – elsődleges pozitívuma a gyönyörű természeti táj. A krétaszerű horizont szinte egybeolvad az Égei-tenger fenséges kékjével, a tenger morajlása pedig végtelen békét áraszt.
A sziget viszonylag könnyen megközelíthető: akik Athén felől indulnak el, azoknak egy nagyjából két órás kompútra kell számítaniuk. Miután megérkeztek, taxival juthatnak el Sarakiniko partszakaszához, ami 10-15 percnyi távolságra található Adamas, Pollonia és Plaka városaitól. A tenger szerelmesei azonban vitorláshajó-túrára is jelentkezhetnek, és több remek desztinációt is útba ejthetnek, köztük a híres kalóz-menedékhelynek számító Kleftikót.
A szigetet leginkább a májustól októberig tartó időszakban érdemes meglátogatni. A tengerpart északi fekvésű, s gyakran tépázzák erős, intenzív meltemi szelek, melyek az Égei-tengerben bárhol előfordulhatnak, különösen júliusban és augusztusban. Mivel a tengerparton gyakorlatilag nincs növényzet, ezért a nap szinte perzseli a bőrt. Ajánlatos tehát kora reggelre vagy késő délutánra időzíteni a sziget bebarangolását. Ha az utóbbit választod, elcsípheted a legendás golden hourt is, azt az időszakot, amikor az arany és a rózsaszín árnyalatai visszaverődnek a fehér sziklákról.
A holdbéli táj szinte teljesen érintetlen – még tavernát is alig találunk a közelben -, maga a sziget pedig még a túrázóknak is ideális célpont, hiszen egyik oldalát csipkézett kanyonok borítják, ugyanakkor a vízi sportok (úszás, búvárkodás) iránt érdeklődők is megtalálhatják itt a számításukat. A kambodzsai tartályhajó roncsait Mílosz déli részén lehet szemügyre venni, s az igazán bátrak a környéken található bányaalagutakba is bemerészkedhetnek. A Kükládok „eldugott” szigete tehát ezernyi lehetőséggel kecsegtet, és még a turisták hemzsegő hadaitól sem kell tartanod, ha Hvar, Mallorca, Korfu vagy Szicília helyett e holdbéli tájat veszed célba.
(Kiemelt kép: Tobias Rademacher / Unsplash)