Rév Marcell legújabb sorozata éjsötét, felnőtt tündérmesét ígér

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2023.08.16 | Film | Olvasási idő: 2 perc
Rév Marcell legújabb sorozata éjsötét, felnőtt tündérmesét ígér

Az Apple TV+ szeptemberben érkező tévésorozata New Yorkban játszódik, és rengeteg olyan műfajjal zsonglőrködik majd, ami mindenki szívéhez közel áll: misztikus elemekkel átszőtt, olykor a horror felé tendáló, mégis varázslatos história elevenedik meg a kisképernyőn, melyből a romantika sem hiányozhat.

Szeptember 8-án indul az Apple TV+ új tévésorozata, a The Changeling, mely Victor LaValle azonos című sikerregénye nyomán készült. A nyolc epizódból álló széria első három részét egyszerre láthatja majd a közönség, az ezt követő fejezetek pedig péntekenként kerülnek képernyőre, egészen október 13-ig.

A gyártó „felnőtteknek szóló tündérmesét” ígér – írja a Filmhu. A sztori egy alternatív New York City-ben játszódik, főhőse, Apollo lázasan kutatja eltűnt feleségét és kisfiukat. Kalandos, de súlyos felismerésekkel teli utazása során a Nagy Alma eddig nem ismert, egyszerre varázslatos és hátborzongató vidékeire téved.

A The Changeling executive producere és férfi főszereplője az Oscar-díjra jelölt LaKeith Stanfield. Mellette Malcolm Barrett, Steve Zissis, Adina Porter, Clark Backo, Sima Fisher, Albert Jones, Samuel T. Herring, Alexis Louder, Amirah Vann, Jared Abrahamson és Kim Roberts alakítják a fontosabb szerepeket. A Queen és Slim című pilot epizódot Melina Matsoukas rendezte, operatőre pedig a magyar Rév Marcell volt.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!